A kormány egy most elfogadott rendeletével tovább növeli a telefonszámok hordozhatóságának szabadságát. A számhordozás idejét a rendelet a korábbi 14 napról 8 napra csökkenti, emellett csökken az az időszak is, amelyet a számhordozás után egy szolgáltatónál kell tölteni - írja a Napi Gazdaság.
Az előfizetők általában valamilyen praktikus vagy más okból váltanának, viszonylag kevesen vannak azok, akik valamilyen sérelem miatt hagynák ott a szolgáltatót. Az elmúlt egy év során havonta 3-5 ezer mobiltelefonszámot hordoztak, 2004 óta 2007. március végéig 155 708-at.
Ennél többen vannak azok, akik ugyan foglalkoztak a távozás gondolatával, de az ügyintéző valamilyen kecsegtető ajánlattal maradásra bírta őket. A telefontársaságok nem szívesen beszélnek arról, hogy milyen ajánlatokkal rukkolnak elő ilyenkor.
A Vodafone esetében például ha egy ügyfél el akarja hordozni a számát, megvizsgálják az ügyfél telefonálási szokásait, illetve azt, hogy miért akar váltani. A hordozás beindulása óta több mint 90 ezer telefonszámot hordoztak át a Vodafone-hoz, közben pedig mintegy 24 ezer ügyfél hordozta el onnan.
A másik két telefontársaság nem adott konkrét információkat, a T-mobile-nál állítólag az ügyfélmegtartó program nem a számhordozás függvénye. Az utóbbi néhány hónap során emelkedett a társaságot választók száma, míg enyhe csökkenés tapasztalható az elhordozások számában.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója elmondta, az ügyfelek megtartásának "titkos" eszköze náluk a vevők maximális és magas szintű kiszolgálása. Az igazgató szerint a számhordozás a piaci verseny előnye, hiszen lehetőséget teremt arra, hogy az ügyfelek mindig a számukra legkedvezőbb ajánlatot válasszák.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







