4 °C Budapest

Ismét perben a konzolgyártók - a levét úgyis...

Pénzcentrum
2007. január 12. 06:50

Az utóbbi hetek botrányai még el sem csitultak, ismét perrel fenyegeti a három legnagyobb játékkonzol gyártót, a Microsoftot, a Nintendot és a Sonyt egy texasi vállalkozás, a Fenner.

Az éppen aktuális felperes azzal vádolja a játékkonzol gyártókat, hogy azok az általa 2001-ben szabadalmaztatott kisfeszültségű joystick vezérlőport technológiáját az engedélye nélkül használták fel legújabb termékeik gyártásakor.

A Fenner kártérítést és tiltó határozatot követel a bíróságtól a digitális óriások termékeire nézve, amelyek állítólag szándékosan követték el a szabálysértést.

Bár ez már nem az első eset, hogy szabadalmazott technológia eltulajdonításával vádolják a játékkonzol gyártókat, a szakértők kételkednek abban, hogy a vád megállja majd a helyét, hiszen a Nintendo és a Sony is végzett saját fejlesztést ezen a területen.

A Sony egyébként jelenleg is perben áll az Immersonnal, amellyel a nagy vetélytársnak, a Microsoftnak sikerült 2003-ban peren kívüli egyezséget kötnie.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31