Az új év első hetének leginkább várt jelentése kerül ma napvilágra az Egyesült Államokban. A kereskedelmi minisztérium átfogó munkapiaci jelentése délután fél háromkor jelenik meg. Miután ezt tartják az amerikai gazdaságról legjobb pillanatképet adó publikálásnak, a piac érzékenyen reagálhat a hírekre.
Az amerikai gazdaság látványos lassulása ellenére, amiben főként az ingatlanpiac, valamint a feldolgozóipar mélyrepülése játszik szerepet, a munkapiaci fejlemények egyelőre kedvezőnek mondhatóak. A munkanélküliségi ráta októberben 5 éves mélyponton állt (4.4%), amiről csak minimálisan emelkedett novemberre (4.5%). Decemberben a munkanélküliség változatlan marad az elemzők előrejelzései alapján.

A mezőgazdaságon kívüli gazdaságban az elmúlt 12 hónapban mintegy három millió fővel emelkedett a foglalkoztatottság. A munkahelyek száma 2003 vége óta minden hónapban növekszik. A kilátások továbbra is a bővülés irányába mutatnak, elemzők szerint a novemberi 132 ezres növekményhez képest azonban némileg lassabb ütemre számíthatunk. A konszenzus 115 ezer fő.

A héten megjelent adatok nem adnak egyértelmű, tiszta képet. Az jól látszik, hogy a feldolgozóipar lassulása az ágazat munkaerőigényét is alaposan mérsékelte, az ISM jelentés munkakomponense folyamatosan csökkenést jelez. Hasonlóan, az építőiparban a legfrissebb adatok szerint sorozatban hatodik hónapja több munkahely szűnik meg, mint ahány keletkezik. Aggodalomra leginkább az ADP magánszektor jelentése adott okot, hiszen abból 4 év először csökkenő foglalkoztatottságot olvashattunk ki.
2007.01.03 16:10
Újra bővül az amerikai feldolgozóipar (2.)
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
2007.01.03 14:18
Megdöbbentő csökkenés az amerikai foglalkoztatottságban (3.)
A gazdaság mintegy 80 százalékát kitevő szolgáltató szektor azonban egészséges bővülést mutat. A szolgáltatási ISM foglalkoztatottsági alindexe gyorsuló bővülést indikált decemberre.
2007.01.04 16:16
Mérséklődő aktivitás, bővülő foglalkoztatottság a szolgáltató szektorban








