Házi „bake rolls” fillérekből: így készül, egyszerűbb és ár-érték bajnok - bake rolls házilag recept
Az eredmény nemcsak ízletes, hanem jóval kedvezőbb árú is, mint a bolti változat.
A világ legnagyobb számítógépgyártó cégét, a texasi székhelyű Dellt több kínai ügyfél is beperelte, mert az reklámjaiban megtévesztő adatokat közölt az egyik notebook típusának alkatrészeiről.
A számítógépeket más chippel készítették és szállították el a vevőknek, mint amit az internetes oldalon és a szórólapokon tájékoztatásul lehetett látni. Már legalább 20 ügyfél indított keresetet a Dell ellen. A vállalat mélységes sajnálatát fejezte ki a tévedéssel kapcsolatban, és teljes visszatérítést ajánlott fel a károsultaknak.
A cég azzal védekezik, hogy az érintett laptop modelleknél már áttértek másfajta chipek használatára, a brossúrákat azonban még nem sikerült frissíteni, és a legaktuálisabb információkat közölni. A probléma azonban az, hogy az eredeti konstrukció szerint a számítógép egy időben számos szoftver alkalmazást tud egy időben futtatni, mely az új esetében nem mondható el.
Egy kínai napilap értesülése szerint az első pert július 26-án nyújtották be Shanghaiban, a másik 19-et pedig augusztus 8-án, Xiamenből jelentették. A bíróság döntése megakadályozhatja a Dellt abban, hogy a jelenlegi kínai piacvezetőt, a Lenovot megelőzze a kiélezett versenyben.
Az eredmény nemcsak ízletes, hanem jóval kedvezőbb árú is, mint a bolti változat.
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.


