Forradalmasíthatja a számítógéppiacot a Microsoft és számos PC-gyártó azon kezdeményezése, hogy a gépek vásárlói meglehetősen alacsony összeg fejében hazavihetik a PC-ket, majd ezt követően a használat arányában fizetnek értük. Az új fizetési konstrukcióval az a gyártók célja, hogy a fejlődő világban is megkönnyítsék a géphez jutást.
Az akció a következő hónapok során Mexikóban, Indiában, Brazíliában, Oroszországban és Kínában indul útjára.
A Microsoft FlexGo szoftver technológiája lehetővé teszi, hogy prepaid kártyákkal üzemeljen az operációs rendszer.
A Microsoft a kezdeményezésben partnerei között köszöntheti az AMD-t, az Intelt és a Lenovot is, a későbbiekben azonban ezen hálózat bővülésére lehet számítani.
A tervek szerint a gépek kezdeti beszerzési költségei 50% körüli mértékben csökkenhetnének, meghatározott számú perc megvétele után pedig a vevő tulajdonossá válik.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A brazil kísérletek utáni következő körbe a cégek tervei szerint hazánk is csatlakozik.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







