Egyre nő a kereslet az alternatív fűtési eszközök és szolgáltatások iránt. A napenergia-felhasználásának térhódítását az magyarázza, hogy az egyre magasabb energiaárakat a fogyasztók valamilyen új technológiával szeretnék kiváltani.
A tavaszi állami támogatást követően megugrott a kereset a napenergia iránt olyannyira, hogy a napkollektorokat forgalmazó cégek arról számoltak be, hogy akár meg is kétszereződhet a bevételük az előző évekhez képest. Az egyik ilyen vállalat, a Wagner Solar Kft. állítása szerint már most annyi napkollektort értékesítettek az első hat hónapban, mint amennyit az egész 2005-ös évben- írja a Világgazdaság.
Bár egyre nagyobb az igény az ilyen technológiák iránt, a kereslet még messze elmarad a nyugat-európai országokhoz képest. Az élen járó Németországban például több százezer négyzetmétert tesznek ki a családi házakra szerelt napelemek, de nyugati szomszédunkban is a lakosság 15%-a választja ezt az alternatívát.
A napkollektorok beszereltetése még nem elérhető mindenki számára, hiszen egy családi ház lefedésének költsége 2-2,2 millió forintba kerül, és az ezen berendezés által termelt energia a fűtés 30%-át, a ház meleg vizes ellátását pedig 70%-ban tudja biztosítani.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
FRISS HÍREK
Több friss hír
21:00
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
A repülők napja (A magyar légierő napja)
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.
Vásárlás legolvasottabb
1
2
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. augusztus 14. 19:03

Pénzcentrum | 2026. augusztus 14. 18:03

Agrárszektor | 2026. augusztus 14. 20:32




