9 °C Budapest

Sólyom 30, Mádl 52 millió: Itt vannak a vagyonnyilatkozatok

Pénzcentrum
2006. január 6. 13:15

Sólyom László 30 millió forintos megtakarítással kezdte, Mádl Ferenc pedig 52 milliós vagyonnal zárta a köztársasági elnöki posztot - derül ki az első nyitó illetve záró államfői vagyonbevallásokból.

Sólyom László 30 millió forintos megtakarítással kezdte, Mádl Ferenc pedig 52 milliós vagyonnal zárta a köztársasági elnöki posztot – derül ki az első nyitó illetve záró államfői vagyonbevallásokból.
Első alkalommal készített a köztársasági elnök nyitó vagyonnyilatkozatot, illetve a távozó államfő záró vagyonbevallást. Még 2001-ben hozták ugyanis azt a törvényt, amely előírja, hogy a legfőbb közjogi méltóságnak hivatali ideje megkezdésekor, félidejekor illetve a végén vagyonnyilatkozatot kell készítenie.
Sólyom László egy 82 négyzetméteres pécsi lakás nyolcadrészének tulajdonosa, különböző bankok befektetési alapjaiban pedig névértéken körülbelül 30 millió forintja van feleségével közösen – derül ki a köztársasági elnök vagyonnyilatkozatából. Ezen kívül birtokában van egy védett festmény, illetve rendelkezik egy 3,5 milliós életbiztosítással is, autója viszont nincs. A jelenlegi államfő vagyonnyilatkozata szerinti se az állam, se bank vagy magánszemély felé nincsen tartozása. A hivatalba lépése előtt havonta 353 900 forintos akadémikusi tiszteletdíj illette meg.
Mádl kincsei
Mádl Ferenc volt köztársasági elnök már nagyobb ingatlanportfolióval rendelkezik, mint utóda. Feleségével együtt 1977-ben vettek, illetve építettek egy 95 négyzetméteres budai lakást, és tíz évvel ezelőtt örökölt egy családi házat Bándon. Ugyanott több szántófölddel is rendelkezik, négy másik örököstársával közösen. A volt államfő vagyonbevallásából kiderül, hogy mintegy 52 millió forintra rúgó megtakarításának nagyobb részét forintalapú, kisebb részét pedig dollár-, euró- illetve svájci frankalapú takarékbetétben kamatoztatja.
Ezen kívül Mádl több ingóságot is felsorolt vagyonnyilatkozatában, mint például nagyobb értékű szalongarnitúrát, könyvszekrényt, íróasztalt, porcelán és ezüst étkészletet. Sólyom Lászlóhoz hasonlóan a leköszönt államfő sem rendelkezik autóval, és nincs adóssága sem. A köztársasági elnöki fizetésén felül havonta 455 ezer forintot kapott akadémiai tiszteletdíj címén, illetve a Külügyminisztériumtól hivatalos utazásai során felvett napidíjat, amely egy év alatt 900 ezer forintot jelentett.

A volt államfő ezen kívül felsorolta azokat az ajándékokat is, amelyeket hivatali idején kapott. Ezek között van több óra, ezüst dísztárgy, illetve az a bronz plakett is, amelyet személyesen XVI. Benedek Pápa ajándékozott neki. (forrás: fn.hu)

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem