Brutális, amit az eredményeiről közölt a Zalando: erre kevesen számítottak az online divatóriástól
A Zalando erős első negyedévet zárt: növekvő forgalom és javuló nyereségesség mellett megerősítette az egész évre vonatkozó előrejelzését.
Legfrissebb híreink vállalkozás témában: bürökrácia, bírságok, fejlődő iparágak, munkaerőhiány, trendek. Melyek a legjobban futó iparágak? Mire figyelj oda, hogy ne kapjon büntetést vállalkozásod? Hogyan gazdálkodnak a hazai cégek és mia helyzet külföldön? Tőlünk megtudhatod!
A Zalando erős első negyedévet zárt: növekvő forgalom és javuló nyereségesség mellett megerősítette az egész évre vonatkozó előrejelzését.
Már csak két hét van az szja-bevallás beadására: május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a dokumentumot.
Puzsér Róbert és Frank Robin könyvkiadót alapítottak - ráadásul mindjárt kettőt. Kérdés, hogy nem szokványos stratégiájukkal hogyan muzsikálnak majd ezen a piacon.
Már most nyilvános, hogy hol, mikor és milyen vállalkozásoknál várhatók ellenőrzések május folyamán.
A McDonald's negyedéves eredményei jelentős visszaesést mutatnak az amerikai piacon, miközben globálisan is csökkent a forgalom.
A kocsma még a covid miatti bezárásokat is átvészelte valahogy, de most lehúzzák a rolót.
A Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványa és befektetői hálózata több mint 30 millió forintot fizetett három év alatt.
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
Támogatási forrás nyílik a legkisebb hazai vállalkozásoknak, de a megszerzése és felhasználása nem mindig egyszerű feladat.
Az ár-érték arány a legfontosabb szempont a magyarok körében amikor háztartási takarítóeszközt vásárolnak.
Az üzletlánc szerint az idei fejlesztéseik fókuszában energiatakarékos berendezések és új, a gyártási kapacitást növelő gépek beszerzései állnak.
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
Kezdő vállalkozók számára ismét elérhető a népszerű Vállalkozó Start program megújult változata, amely akár 4 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti a vállalkozókat.
Az AI a jelenlegi fejlettségi szintje mellett a döntéshozatalba nem integrálható - vélekedtek a Pénzcentrum kérdésére az RTL Cápái.
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
Várhatóan 2600 helyett csak 1800 munkavállalóra lesz szükség a jövőben.
Mézből brandet, appból forradalmat, posztokból bevételt – az e heti Cápák között adásban ismét izgalmas ötletekkel álltak a befektetők elé a vállalkozók.
Budapesten mindhárom adóigazgatóság aktív lesz a következő napokban.
A nagyhalak gyakran vetik fel a jelentkező vállalkozóknak, hogy túlértékelik a cégüket - a kért összeg és az azért felajánlott részesedés a közelében sincs a valóságnak.
Az elmúlt évtizedekben a határok átrendeződése részben megnehezítette a csempészek dolgát, ugyanakkor új lehetőségeket is teremtett számukra.
A vádirat szerint a bűnözői csoport vezetője 2018-ban kezdte meg a kábítószer-kereskedelmet Szegeden.
Sok olvasónk véli úgy, hogy a gyógyszertárak, posták, iskolák sem kevésbé fontosak, mint a boltok és kocsmák.
Egy hazai kis cégek számára lehetetlen a nagy márkákkal versenyezni, hiszen az óriásvállalatok piaci ereje és forrásaik teljesen más szintet képviselnek.