8 °C Budapest

Sorra dőlnek be a magyar iparágak: közel sem csak a turizmus esett áldozatul a válságnak

2020. május 5. 12:30

A koronavírus a legtöbb vállalkozás életére komoly hatást gyakorol, ugyanakkor a hatás jelentős különbségeket mutat ágazatonként, illetve vállalkozásonként. A koronavírus járvány közvetlen és számos közvetett folyamaton keresztül is kihat a vállalkozások életére. Az üzleti életben viszont a változás kockázatokat és lehetőségeket is jelent. Természetes tehát, hogy a vállalkozók próbálják saját maguk, illetve üzletfeleik kitettségét újraértékelni. Ennek legegyszerűbb formája az iparágak értékelése.

Iparági vizsgálatok jelentősége

A jelenleg kibontakozóban lévő gazdasági visszaesés speciális abból a szempontból, hogy egy világjárvány a forrása, ennek következtében a válság a különböző iparágakat jelentősen eltérő mértékben érinti. Természetes tehát, hogy az iparági vizsgálatok előtérbe kerülnek. Egy vállalkozás főtevékenysége nagyban befolyásolja a jelenlegi kockázatait. Ugyanakkor egy ágazati vizsgálatból távolról sem szabad általánosítani az ágazat összes vállalkozására. 

Egyrészt egy vállalkozás valódi tevékenységét nem minden esetben fedi a bejegyzett főtevékenysége, másrészt a vállalkozás saját adottságai, képességei jelentősen módosíthatják az ágazatától örökölt általános iparági kockázatot. Többek között az adott vállalkozás likviditási mutatói, termék és szolgáltatás portfólió szélessége, ügyfél és beszállítói kör változatossága, az alkalmazkodóképesség mind olyan tényezők, amelyek legalább olyan erősen befolyásolják egy vállalkozás kitettségét, mint maga az iparági kockázat.

Egy iparágat ráadásul több szempontból is érdemes osztályozni, egyrészt abból a szempontból, hogy mennyire közel van a válság frontvonalához, azaz a távolságtartási intézkedések közvetlenül, vagy csak közvetetten befolyásolják a működésüket, másrészt abból a szempontból is, hogy mennyire felkészülten érte az ágazat szereplőit a válság.

A közvetlen érintettségű ágazatok között van természetesen a vendéglátás, a turizmus, az utazásközvetítés, a rendezvényszervezés, a kiskereskedelem jelentős része stb. Az érintettség következő fokán ezen vállalkozások beszállítói vannak, de itt már a hatás sokkal nehezebben mérhető. Ahogy megyünk a beszállítói láncokon, a járvány hatásának mérése általános iparági szempontból annál nehezebb.

Jelen, múlt vagy jövő idő?

Ha egy iparágat tényadatok alapján szeretnénk megítélni, akkor vizsgálhatjuk a múltat, amelyben az iparágba tartozó vállalkozások általános felkészültségét vizsgáljuk. Vizsgálható a jelen, amelyben a járvány legfrissebb jeleit vizsgáljuk, és a modern analitikai megoldásoknak köszönhetően a jövő becslésére is kísérletet lehet tenni a múltbeli és jelen idejű adatok felhasználásával. Természetesen a jövő a legérdekesebb dimenzió, de annak értékelése nem lehetséges a múlt és jelen vizsgálata nélkül.

Céginformációs szempontból a válság aktuális, jelen ideje még csak a küszöbön van, de a válság konkrét, mérhető korai gazdasági hatásai is még csak most kezdenek megjelenni az adatbázisokban. Ez természetes is, hiszen a korábban megkezdett cégalapításoknak, eljárásoknak van egy átfutási és közzétételi ideje, másrészt sok vállalkozó még kivár mielőtt jelentősen beavatkozna vállalkozása működésébe, mondjuk egy létszámleépítéssel, vagy partnerei ellen indított eljárásokkal.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az iparági kockázatok mérlegelésénél tehát a válság frontvonalához mért távolságon kívül az ágazat összesített felkészültségét érdemes jelen helyzetben vizsgálni.

Iparágak felkészültsége

Egy iparág felkészültségét az ágazatban szereplő vállalkozások felkészültségének összessége adja. Ebből kiindulva, a vállalkozások pénzügyi mutatóiból, és az eljárások vizsgálatából számos különböző iparági mutatót lehet meghatározni. Válsághelyzetben a pénzügyi likviditásnak és a pénzügyi cash-flow vizsgálatának igen jelentős szerepe van, de még ezeken belül is számos mutatót és mutató kombinációt lehet definiálni. A likviditás, fizetési hajlandóság vizsgálatának például egy egyszerű, de jól használható mérőeszköze a végrehajtási arány.

A végrehajtási arány a vendéglátóiparban a legmagasabb, ami ráadásul amúgy is az elsődleges érintettségű iparágak közé tartozik, tehát ebből a szempontból elmondható, hogy a válság egy amúgy is elég rossz állapotú ágazatra csapott le a legjobban. Az építőiparban és a logisztikában szintén kiemelkedően magas a végrehajtási arány, de ezekben az ágazatokban már jóval vegyesebben érezteti hatását a járvány, így vélhetően - középtávon - ezekben az ágazatokban lesznek nyertesei és vesztesei is a világjárványnak. 

A skála pozitív végéről érdemes kiemelni az infokommunikációs szektort, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységgel rendelkező cégeket. Az ezen ágazatokban szereplő vállalkozások sokan vannak, a végrehajtási arány átlagnál alacsonyabb és a válság is közvetettebben érinti őket, mint sok más szektort. Szintén érdekes az ingatlanügyletek iparág, ahol a vállalkozások száma szintén magas, a külföldi tulajdonosok aránya is igen magas, a végrehajtási arány alacsony, így alapvetően stabilnak tűnik a szektor. Viszont a koronavírus, ha hosszú távú, komolyabb nyomot hagy az ingatlanbérlések területén, akkor ebben a szektorban is várható némi átrendeződés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem