Kiszivárgott belső adatok szerint a Volkswagen németországi gyártási költségei több mint négyszeresen meghaladják a kínai üzemekét.
A Semcorp debreceni szeparátorfólia-gyára a jövő héten megkezdi a tesztüzemet, a szériagyártás pedig a harmadik negyedévben indulhat el.
A június 16-tal kezdődő héten elindítja tesztüzemét a lítiumion-akkumulátorokhoz szeparátor fóliát gyártó Semcorp új debreceni gyára, a harmadik negyedévtől pedig a szériagyártás is megkezdődhet – mondta el a Világgazdaságnak Wolf Csaba, a Semcorp Hungary Kft. alelnöke.
Szíjjártó Péter külügyminiszter még 2021 őszén jelentette be, hogy a kínai Semcorp 65 milliárd forintból szeparátorfólia-gyárat épít a debreceni Déli Gazdasági Övezetben, ahol mellette egy akkumulátorgyár, egy katódgyár és több autóipari beszállító is építkezik. A projekthez a magyar állam akkor 13 milliárd forint támogatást biztosított, amiért cserébe a cég 440 új munkahely létrehozását ígérte.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







