Enyhe emelkedéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Van, akinek jól sikerült a tavalyi év: brutál növekedést könyvelt el a Magyar Telekom 2024-ben
A Magyar Telekom kiemelkedő évet zárt 2024-ben, jelentősen túlteljesítve saját célkitűzéseit és az elemzői várakozásokat. A bevételek és a profitráták is javultak, miközben a vállalat jelentős osztalékfizetést és részvény-visszavásárlási programot jelentett be - tudósított a Portfolio.
A távközlési vállalat negyedik negyedéves eredményei az elemzői várakozásoknak megfelelően alakultak a bevétel és az EBITDA tekintetében, míg az adózott eredmény felülmúlta a konszenzust. A társaság teljes 2024-es teljesítménye különösen impresszív volt: a bevétel 14 százalékkal, az EBITDA AL pedig 29 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
A menedzsment által kitűzött célokat jelentősen túlszárnyalta a vállalat. A 10 százalékos bevételnövekedési célt 4 százalékponttal, míg a 150 milliárd forintos módosított nettó eredménycélt több mint 10 milliárd forinttal teljesítette túl, elérve a 162,6 milliárd forintot. A szabad cash flow esetében is jelentős túlteljesítés történt: a 140 milliárd forintos célhoz képest 165,1 milliárd forintot ért el a társaság.
Az osztalék tekintetében az igazgatóság javaslata szerint a módosított nettó eredmény maximum 80 százaléka kerül kifizetésre a részvényeseknek. Ez részvényenként 100 forintos osztalékot jelent, összesen 90,9 milliárd forint értékben. Emellett a vállalat maximum 39,1 milliárd forint értékben tervez részvény-visszavásárlást végrehajtani. A végleges döntést a tavaszi közgyűlés hozza meg az osztalékfizetésről.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








