Hiába csak 1,8 százalék az éves infláció, bizonyos esetekben, a boltokban egészen más számok fogadják a vásárlókat.
Elindult a végjáték Schobert Norbertnél: mindenét elveszíti, ami valaha szupergazdaggá tette
A napokban hatályba lépett bírósági végzés értelmében elindult a felszámolási eljárás az Update jogutódjának számító Free Group Zrt. ellen. Ennek a cégnek egyébként Schobert Norbert a névváltoztatás óta már csak a cégvezetője volt.
„A felszámolási eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtásának időpontja: 2023. június 29. napja. A felszámolás kezdő időpontja e végzés Cégközlöny honlapján történő közzétételének napja 2024. január 18.”- írja a Blikk, egy a birtokukba jutott dokumentum alapján. Schobert Norbert néhány éve még büszke tulajdonosa volt évtizedeken át prosperáló cégének, mostanra azonban úgy látszik, a vállalat a végnapjait éli.
A lap emlékeztet, a néhai fitneszgurunak nagy álmai voltak cégével. Azzal be akarta hálózni egész Európát, világmárkát szeretett volna építeni. Schobert Norbi szerint az első csapás a koronavírus járvány volt, majd jött a sztrókja, és elmondása szerint a cégen belül volt aki visszaélt a betegségével. Ezt a hullámot tetőzte be a rezsiválság és az élelmiszerárak elszállása. A valaha nagyreményű Update hálózat így esett szét, és ma már nem tudja fizetni a vele szembeni követeléseket, ezért felszámolják azt.
(Címlapkép - Róka László, MTI/MTVA)
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








