A pályázat menetrendje szerint 2026 januárjában minden érintett HMKE-tulajdonos levélben kap tájékoztatást.
Komoly ipari/üzleti fejlesztések előtt áll Nyíregyháza: kérdés, hogy tudnak ezekből profitálni a helyi vállalkozások, milyen lehetőségeik vannak a fejlesztésekre, a forrásbevonásra. Nem véletlen, hogy a szabolcsi nagyvárosba érkezik a Portfolio országos szakmai rendezvénysorozata, szeptember 14-én.
Augusztusban jelentették be, hogy összesen 24 beruházás megvalósításáról döntött a kormány. Ezek között van a Nyíregyházi Ipari Parkhoz kapcsolódó négy közúti tervezési projekt is, amelyek közbeszerzési eljárása indul meg tervezetten 2023. harmadik negyedévben, sőt, lesznek vasúti fejlesztések is.
Szintén augusztusi hír, hogy lezárta a Nyíregyháza melletti sényői 63 MW-os nagy naperőmű beruházás mögötti 37,5 millió eurós projektfinanszírozási szerződést az osztrák Kommunalkredit intézettel az osztrák Green Source fejlesztő, illetve a szintén osztrák Core Value Capital magántőke társaság. A beruházás a tervek szerint 2024 elejére lesz üzemképes, azaz elindul majd a hálózatra betáplálás, miután a finanszírozási szerződés nyomán a projekt lényegében elkészült.
És ahogy azzal már többször is foglalkoztunk, a nyáron jelentették be, hogy a városban akkumulátorgyár épül óriási, 580 milliárd forintos beruházással.
Fontos kérdés, hogy milyen hatással lesznek ez a beruházások a város gazdaságára, és hogy tudnak a projektben részt venni a helyi vállalkozók, beszállítók - különösen egy olyan időszakban, amikor nem könnyű a forrásbevonás, a vállalati hitelfelvétel. Elemzők szerint a mérséklődésnek indult, de továbbra is extrém magas infláció még mindig szorítja vissza a fizetőképes keresletet, ezzel együtt a hamarosan pozitív tartományba lépő reálbérváltozás e tekintetben kedvező fordulatot hozhat. Ugyanakkor olyan tényezők, mint az uniós források elmaradása a beruházási aktivitás érdemi lassulását eredményezik. Mindemellett egyelőre a globális gazdaság fellendülése is várat magára.
Kristálygömbünk nekünk sincs, van viszont szándékunk arra, hogy sokrétű gazdasági tudás és tapasztalat összegyűjtésével, megosztásával adjunk új lendületet a kis- és középvállalkozásoknak a további fejlődéshez. Ez a szándék hívta életre idén ősszel is a Portfolio országos szakmai rendezvénysorozatát, amely szeptemberben és októberben
- Nyíregyházára,
- Pécsre
- és Székesfehérvárra látogat el.
Első állomásunk tehát a nyírségi megyeszékhely lesz, szeptember 14-én: az ingyenes, fél napos délutáni eseményeken vállalatvezetők, pénzügyi, munkaerőpiaci, digitalizációs és energetikai szakértők, a szakpolitika és a finanszírozói oldal képviselői adnak áttekintést a helyi vállalkozások lehetőségeiről, a régió gazdasági kilátásairól és versenyképességéről.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Előadóink lesznek - többek között -
- Antal Ferenc, stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkár, Gazdaságfejlesztési Minisztérium;
- Balogh Zoltán, általános alelnök, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara;
- Toldi Nikoletta, területi értékesítési vezető, MBH Bank Nyrt;
- Kovács Ferenc polgármester, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala;
- Madár István vezető elemző, Portfolio.
A rendezvényre a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Bővebb információt IDE KATTINTVA találhat.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








