22 °C Budapest
Mid adult man listening music while using laptop at home office

Itt a lista: ezek pazarolják a legtöbb energiát a munkahelyeken, ezrekkel nőhet a számla

2022. december 5. 14:41

A vállalkozások életében a működés közben felmerülő energiaköltségek rendezése mind ez idáig egy rutinszerűen teljesítendő kötelesség volt, azonban a mai, megnövekedett energiaárak mellett ez a hozzáállás már meglehetősen luxusnak számít. Nem lehet nem foglalkozni annak vizsgálatával, hogy a számlánk végösszege pontosan milyen tételekből adódik össze, ahogy azzal sem, hogy milyen lépéseket tehetünk meg a gazdaságosabb üzemeltetés érdekében.

Nem is gondolnánk, mennyi apró, észrevehetetlen módon folyik ki zsebünkből a pénz, pusztán azért, mert nem követjük kellő körültekintéssel a vállalkozásunkban felhasznált energia útját. Egy szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy sok vállalatnál nincsenek tisztában azzal, hogy pontosan miért fizetnek, ezért meglátása szerint az a legfontosabb, hogy a cégvezetők pontos képet alakítsanak ki arról, hogy az energiafogyasztásuk milyen tételekből tevődik össze. Emellett a vállalkozások egy része nem a számára kedvező vételi szerződésben van, így, ha ezen változtatnak, már azzal is milliós megtakarítást érhetnek el éves szinten, beruházás nélkül is.

Elég a gyártósoron egy meghibásodott, de még üzemelő berendezés, ami emiatt a szükségesnél lényegesen több villamos energiát használ fel, vagy az üzemcsarnokban egyetlen törött üvegtábla, de akár a nem megfelelő szigetelés is ahhoz, hogy indokolatlanul magas összegeket kelljen a rezsire kifizetnünk. A jó hír az, hogy ezen változtatni lehet, hogy a tél hátralévő hónapjaiban kevésbé nyomja a vállunkat az egekbe szökött energiaárak terhe

– emelte ki Havas Márton energetikai szakértő, a Wenerate Kft. ügyvezetője.

Hogyan éljék túl a cégek a telet?

Amikor már tisztán látszik az energiaköltségek forrása, a következő lépés azt eldönteni, hogy a költségcsökkentéshez elegendő-e az eszközök korszerűsítése, felújítása, a munkafolyamatok és a munkarend átalakítása, vagy elkerülhetetlenné vált a beruházás új berendezésekre.

Lehet, hogy a mostani helyzetben fájdalmas arra gondolni, hogy nagyobb összeget adjunk ki egy-egy létfontosságú munkaeszköz lecserélésére, de tartsuk szem előtt, hogy egy modern, tökéletesen működő géppel hosszú távon jelentős energiamegtakarítást érhetünk el. És szerencsére a finanszírozás terén is lehetőségünk van kiválasztani azt, ami számunkra a legmegfelelőbb. Ha nem rendelkezünk a kellő pénzmennyiséggel, a banki finanszírozás mellett kereshetünk pályázati forrásokat, és kihasználhatjuk az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer előnyeit is, ami lehetőséget biztosít a beruházás egy bizonyos százalékának visszatérítésére

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

– ismertette Havas Márton.

Ez a top 6 lehetséges energiapazarló hely:

  • Kompresszorok – az energiaveszteség akár 30% is lehet.
  • Motorok, szivattyúk – egy beruházás összköltségének csupán 15%-a a megvásárlás, a fennmaradó 85%-ot a használat folyamán az energiaköltségek adják.
  • Ipari gépi szellőztetés, elszívás, befúvás – akár 15-25%-os megtakarítás is elérhető.
  • A teljes terület gázfűtése, helyi fűtés és/vagy klímafűtés helyett.
  • Felesleges körök a munkafolyamatban.
  • Átgondolatlan munkarend.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 30. szerda
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
Zajvédelmi világnap
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33