Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten.
Július 19-én az Országgyűlés elfogadta a 2023. évi költségvetéssel kapcsolatos törvényjavaslatot. A jogszabály számos fontos változást hoz, amelyek közül az egyik leglényegesebb a társasági adózáshoz kötődik. A területen jelentős szigorítások mellett a kiszabható bírságok összege is nagyságrendekkel nő.
A jelenlegi 2 millió forintos összegről 5 millió forintra emelkedik a transzferár dokumentációs kötelezettség megsértése esetén kiszabható mulasztási bírság. Míg az eddigi 4 millióról 10 millió forintra nő az ismételt jogsértés esetén maximálisan adható büntetés a költségvetés megalapozását szolgáló törvény szerint.
A magasabb bírságok mellett új adatszolgáltatási kötelezettség is terheli a transzferár nyilvántartás készítésére kötelezett adózókat. Nekik a jövőben már a társaságiadó-bevallásukban információt kell szolgáltatniuk a tranzakcióikról.
Pontos részletek még nem ismertek, de várhatóan tranzakciós volumen, az eredményhatás és a szokásos piaci ár meghatározásának módszerére terjed majd ki az adatszolgáltatási kötelezettség
– hangsúlyozta Lipták Zoltán, az EY transzferár tanácsadással foglalkozó területének partnere. A szakember hozzátette, hogy a cégeknek mihamarabb el kell kezdeniük az új szabályokra való felkészülést mivel a jogszabály a jelenleg folyó adóévet is érinti.
Az új adatszolgáltatási kötelezettség előírásait először a 2022. december 31. után benyújtott társaságiadó-bevallásoknál kell alkalmazni. A kiigazításra vonatkozó szabály majd a 2022-ben kezdődő adóévekre vonatkozik.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A növekvő információigény és ezzel párhuzamosan a mulasztási bírság 150%-os emelése egyértelműen azt vetíti előre, hogy az Adóhatóság kiemelten fogja vizsgálni a transzferárazás területét. Az érintett cégeknek mindenképpen azt javasoljuk, hogy azonnal lépjenek és kezdjék meg a transzferár dokumentációs folyamatok áttekintését, illetve szükség esetén módosítását
– mondta Módos András, az EY Adópartnere.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








