Az ukrán katonai hírszerzés (HUR) szerint Oroszország növeli és megerősíti katonai jelenlétét Örményországban, miközben Jereván tagadja ezeket az állításokat.

Az Európai Bizottság ideiglenes válságkeretet fogadott el, hogy lehetővé tegye a tagállamok számára az állami támogatási szabályok keretében előirányzott rugalmasságot a gazdaságnak az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt szükséges támogatására - közölte a brüsszeli testület szerdán.
Az intézkedés - az egységes piaci egyenlő versenyfeltételek fenntartása mellett - lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy korlátozott összegekben támogatást nyújtsanak az ukrajnai háború okozta válság, vagy az ahhoz kapcsolódó szankciók és ellenszankciók által érintett vállalkozásoknak. A tagállamok olyan programokat hozhatnak létre, amelyek keretében a mezőgazdasági, halászati és akvakultúra ágazatban tevékenykedő, a válság érintette vállalatoknak legfeljebb 35 ezer euró (mintegy 14 millió forint), az összes többi ágazatban tevékenykedő egyes vállalatoknak pedig legfeljebb 400 ezer euró (mintegy 152 millió forint) támogatást nyújthatnak. A támogatás bármilyen formában nyújtható, beleértve a vissza nem térítendő közvetlen támogatást is - írták.
A tagállamok lehetővé tehetik a vállalkozásokat finanszírozó, kamattámogatott állami és magánhitelek nyújtását is. Ezen hiteleket legalább a kockázatmentes alaprátának plusz a kkv-kra, illetve a nem kkv-kra alkalmazandó hitelkockázati felárnak megfelelő mértékű kamatlábon kell nyújtani - közölték.
A válságkeret lehetővé teszi továbbá, hogy a tagállamok kellő likviditást biztosítsanak a vállalkozásoknak, valamint, hogy ellentételezést nyújtsanak a vállalatoknak azon többletköltségeik miatt, amelyek a rendkívül magas gáz- és villamosenergia-árak miatt keletkeztek. A támogatás kedvezményezettenkénti teljes összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 30 százalékát, egy adott időpontban pedig legfeljebb 2 millió euró (mintegy 760 millió forint) lehet.
Ha a vállalat működése veszteséges, további támogatást igényelhet a gazdasági tevékenység folyamatosságának biztosításához. E célból a tagállamok legfeljebb 25 millió euró (mintegy 9,5 milliárd forint) összegű támogatást nyújthatnak a nagy energiaigényű vállalkozásoknak, és legfeljebb 50 millió eurót (mintegy 19 milliárd forint) a meghatározott ágazatokban - például az alumínium- és egyéb fém-, üvegrost-, cellulóz-, műtrágya- vagy hidrogéngyártásban, valamint számos vegyi alapanyag gyártása területén - működő vállalkozásoknak.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az intézkedéstípusok elérhetők lesznek azon vállalkozások számára is, amelyek azért kerültek nehéz helyzetbe, mert a koronavírus-járvány miatt kialakult körülmények okán akut likviditási igényekkel szembesültek. A szankciók hatálya alá tartozó, orosz ellenőrzés alatt álló jogalanyok ki vannak zárva az intézkedések hatálya alól - közölték. Az ideiglenes válságkeret december 31-ig lesz hatályban. A jogbiztonság érdekében az uniós bizottság az időpont előtt értékelni fogja, hogy a keret érvényességét meg kell-e hosszabbítani, illetve a gazdasági helyzet alakulása fényében folyamatosan felülvizsgálja a keret tartalmát és hatályát - tették hozzá.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


