Modern co-working office interior

Vallottak a vállalatok, akik túléltk a koronavírust: ilyet rég nem látott Magyarország

2021. szeptember 27. 17:29

A hazai kis- és középvállalkozások közel olyan nagy ugrást várnak a versenyhelyzetükben, mint a 2008-as gazdasági világválság után, derült ki egy friss felméréséből. A kkv-k majdnem harmada számít javulásra ebben a tekintetben, a fővárosiak és a középvállalkozások a legoptimistábbak.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.

A vállalatok jórészének okozott gondot a vírus, a kis- és középvállalkozások várakozásait rendszeresen mérő K&H bizalmi index első negyedéves felmérése szerint 32 százalékuk szenvedett súlyos vagy visszafordíthatatlan veszteségeket. Mostanra viszont már látszik a fény az alagút végén: a cégek ismét javulást várnak versenyhelyzetüket tekintve, nem is akármilyen mértékben

A kutatás legutóbbi eredményei szerint ugyanis, amíg az előző negyedévben a cégek 28 százaléka várta a következő egy évre vonatkozó helyzetének javulását versenytársaihoz képest, most már 31 százalékuk számít erre. Sőt, a pozitív változást váró cégeken belül 6 százalék pozíciójának lényeges javulásával számol. A 31 százalékos érték az index 17 éves történetének második legkiemelkedőbb értéke, ennél magasabban csak a 2008-as gazdasági világválság után, 2010 második negyedévében állt a mutató. Ekkor a kkv-k 34 százaléka várta, hogy versenyhelyzete kedvezően fog alakulni.

A rekordot közelítő eredmény mögött feltehetően az áll, hogy azon cégek, akik átvészelték a járvánnyal együtt járó gazdasági nehézségeket, megerősödve jöttek ki belőle

– értékelte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője. „Ezek a vállalkozások gyorsan tudtak reagálni a folyamatosan változó körülményekre, felismerték az így megváltozott ügyféligényeket, és ezzel összhangban még inkább nyitottak a digitális megoldások irányába. Sok esetben olyan nehéz döntéseket is hoztak, mint például a munkaidő csökkentése, a költségek minimalizálása vagy akár üzletek bezárása. Most viszont láthatóan meglett a gyümölcse a gyors alkalmazkodásnak és az olykor nehéz döntéseknek” – fejtette ki a szakértő.

INDUL A TURMIX, A PÉNZCENTRUM HETI HÍRLEVELE!

Ha a napi hírzaj nélkül szeretnéd olvasni a Pénzcentrum legjobb anyagait, IRATKOZZ FEL HETI HÍRVELEÜNKRE, A TURMIXRA. A legizgalmasabb sztorijaink, heti egyszer, egyenesen a postaládádba.

Emellett a közterhek változását pozitívnak ítélik meg és a kormány gazdaságpolitikáját is többnyire vállalkozásbarátnak látják a cégek, ami hozzájárulhat, hogy a várakozások a járványhelyzet mérséklődésével egyre derűlátóbbak.

Pénzügyi lehetőségeiket tekintve a 300 millió és 2 milliárd forint közötti éves árbevételű középvállalkozások a legoptimistábbak: 45 százalékuk számol a versenyhelyzete javulásával. A régiókat tekintve Budapest a legbizakodóbb, itt a kkv-k 35 százaléka számít javulásra, míg a Nyugat-Dunántúlon mindössze az ötödük (21%).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. október 24. vasárnap
Salamon
42. hét
Október 24.
Az ENSZ világnapja
Október 24.
A magyar operett napja
Október 24.
Az origami világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. október 23. 19:19