Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
A Széchenyi Kártya Program Kríziskonstrukciói 2021. december 31-ig már biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak, miután a kormány 2021. június 30-áról 2021. december 31-éig meghosszabbította ezen hitelek igénybevételének a lehetőséget.
"A Széchenyi Kártya Program azonnal reagált a koronavírus járvány kitörésekor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatása mellett 2020 tavaszán kríziskonstrukciókat hoztunk létre a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretein belül a bajba jutott vállalkozások mielőbbi megsegítésére" - mondta Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A konstrukciók eredetileg 2020 év végéig kerültek meghirdetésre, majd első ízben az igénybevételi határidejük 2021. június 30-éig lett meghosszabbítva, és most a legújabb rendelkezések szerint, az Európai Bizottság vonatkozó Közleményével összhangban a Krízishitelek minimum 2021. december 31-éig a vállalkozók rendelkezésére állnak - jelentette be a vezérigazgató.
A Széchenyi Kártya Program Krízishitelei a jelenlegi helyzet főbb problémáira adhatnak megoldást:
- Széchenyi Kártya Folyószámlahitel PLUSZ a napi működési költségekre, évi fix 0,1%-os kamattal,
- Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel a munkahelyek megőrzésére, évi fix 0,1%-os kamattal,
- Széchenyi Likviditási Hitel a vállalkozás működtetéséhez szükséges forgóeszköz beszerzésekre, évi fix 0,2%-os kamattal,
- Széchenyi Beruházási Hitel PLUSZ a beruházások finanszírozására, évi fix 0,5%-os kamattal,
- Széchenyi Turisztikai Kártya kifejezetten a turisztikai ágazatban tevékenykedő cégek működésének fenntartására,
- Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Plusz az agrár vállalkozások fejlesztési, beruházási elképzelései megvalósulásának segítésére, évi fix 0,5%-os kamattal.
A Program számai egyértelműen visszajelezték, hogy a vállalkozások éltek a lehetőséggel: a Széchenyi Kártya Program Kríziskonstrukciói keretében azok indulása óta már több mint 33 ezer hitelkérelmet nyújtottak be a vállalkozások, több mint 1000 milliárd forint értékben.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Program hiteleit a területi kamarák, a VOSZ és a KAVOSZ irodáiban érhetik el a vállalkozások, ahol a munkatársak ingyenesen segítik őket a megfelelő hiteltípus kiválasztásában - hangsúlyozta Krisán László.
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
Csillagászati összeget fizettek Bajnai Gordon cégéért: ez a leggazdagabb magyarnak se lenne aprópénz
A vállalat a tőzsdén kívüli, alternatív intézményi befektetések piacának egyik legfontosabb szereplője.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








