Ne csodálkozz: akár 5 napig is eltart, mire kézbesítik a leveleket

2021. január 21. 10:34

Az új szerződés értelmében a Magyar Postának immáron a nem elsőbbségi levelek 97 százalékát 5 napon belül kell kézbesítenie, korábban volt egy kiötés, amely szerint 85 százaléknak 3 napon belül meg kellett érkeznie.

Az előzőhöz képest minimálisan kisebb elvárásokkal kötötte meg a Magyar Posta a második hétéves úgynevezett egyetemes szolgáltatási szerződését a magyar állammal tavaly december 29-én. Az idén január elsején hatályba lépett - a postai szolgáltatásokat előíró és szabályzó - megállapodás 2030. december 31-ig lesz érvényben, de minden évben felülvizsgálják és ha kell, módosítanak rajta.

A Népszava felidézte, jnuártól például az előző évek 90 százalékával szemben csak az elsőbbségi levelek 85 százalékát kell kézbesíteni a feladást követő munkanapon. 97 százalékát a feladást követő harmadik nap végéig kell kivinni, vagy legalább megkísérelni az átadást.

Az előző években nem elsőbbségi levelek 85 százalékát 3 napon belül kellett kézbesíteni, a 97 százalékát pedig 5 napon belül.

Az új szerződésből kivették az első kötelezettséget: így a sima levelek döntő többsége akár 5 napig is keringhet a rendszerben kézbesítés előtt.

A szabályok rögzítik azt is, mekkora távolságot tehet meg valaki, hogy állandó postahivatalt tudjon felkeresni. Az ezer főnél nagyobb településeken mindenképpen kell legalább egy ilyen hivatal, ha a helyi önkormányzattal nem köt más szerződést a Posta, a bejelentett lakcímmel rendelkező lakosok eddigi 95 százaléka helyett azonban mostantól csak 80 százalékának kell légvonalban 5 kilométeren belül, 99 százalékának tíz kilométeren belül élnie. A szerződés a postahivatalok nyitvatartási idejét is rögzíti, ebben nincs változás az előző megállapodáshoz képest.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem