A rendszámokon a lejárati dátum is jól látható, így csökken az ellenőrzéshez szükséges manuális adatlekérés.
Jelentősen szigorodnak a katás adózás feltételei január 1-jétől, amint arról már mi is cikkeztünk. Több tízmilliárd forinttal többet kell befizetnie a vállalkozóknak az államnak 2021-től.
A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adózás (KATA) 2021. január 1-jétől már csak a magánszemély egyetlen jogviszonyával összefüggésben vehető igénybe. A NAV alapértelmezetten az elsőként létrejött kisadózói státuszt hagyja meg, a többit törli - hívja fel a figyelmet a katát érintő egyik legfontosabb változásra Dr. Bákonyi László adójogi szakértő.
Bákony szerint azért válhatott sikeressé, mert a csekély adminisztráció és az alacsony adóterhek révén növelte a vállalkozási kedvet, megkönnyítette az új vállalkozások elindítását. Január 1-jétől azonban amellett, hogy jelentősen szigorodnak a katás adózás feltételei, az adóalanyok fizetési kötelezettsége is jelentősen emelkedik.
- magyarázza Dr. Bákonyi László adójogi szakértő. Hozzáteszi: amennyiben kapcsolt vállalkozás felé számláz a kisadózó, összeghatártól függetlenül minden bevételt 40 százalékos adó terhel. Fontos különbség, hogy külföldi szervezettől vagy jogi személytől érkező bevétel esetén a kisadózó vállalkozásnak kell megállapítani, bevallani és megfizetni az adót.
Dr. Bákonyi László emlékeztet: a 12 millió forintos éves kata értékhatár abban az esetben marad érvényes továbbra is, ha a kisadózó nem számláz kapcsolt vállalkozás felé, illetve egyazon belföldi vagy külföldi partner felé évi 3 millió forintot meghaladóan. A 12 millió forintos keret számítása szempontjából ugyanakkor figyelmen kívül kell hagyni a 40 százalékos adóval terhelt bevételeket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kata szabályozásának módosítását az indokolta, hogy a Pénzügyminisztérium elemzése szerint egyre többen váltak az elmúlt években katásokká a korábban munkajogviszonyban foglalkoztatottak közül. Ezáltal a szigorítás célja az volt, hogy a munkáltatók ne tudjanak katásként alkalmazni valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat.








