Nagyrészt leállt a magyar építőipar június utolsó napjaiban, miután a 40 fokot közelítő, helyenként meghaladó hőségben több kivitelező is hazaküldte dolgozóit.
Áprilisban az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése márciushoz mérten 1,3 százalékkal mérséklődött, a tavaly áprilisi magas bázishoz viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint. Az épületek építése 1,4 százalékkal, az egyéb építményeké 2,8 százalékkal csökkent - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az adatok szerint már áprilisban lassult az építőipar visszaesése a márciusi 5,2 százalékos havi, és 3,4 százalékos éves csökkenés után.
Az építőipari ágazatok közül az épületek építése 2,2 százalékkal, az egyéb építmények építése 3,4 százalékkal visszaesett, a speciális szaképítésben 0,8 százalékkal maradt el a termelés a tavaly áprilisitól.
A megkötött új szerződések volumene 3,9 százalékkal emelkedett a márciusi 9,9 százalékos csökkenés után. A magasépítésre áprilisban megkötött szerződések volumene a márciusi 31,04 százalékos visszaesés után 4,7 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál, a mélyépítésére vonatkozóké 3,2 százalékkal nőtt, miután márciusban is 18,9 százalékkal emelkedett.
Az építőipari vállalkozások április végi szerződésállományának volumene 15,4 százalékkal elmaradt a tavaly április végitől. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 5,9 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 24,3 százalékkal csökkent.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az év első négy hónapjában 0,7 százalékkal maradt el az építőipar termelése az egy évvel korábbitól.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







