-1 °C Budapest

Elképesztően sok cég trükközik a katával: munkabér helyett így fizetnek

MTI
2020. március 2. 08:31 2 perc

Jelenleg Magyarországon több mint 430 ezer vállalkozás a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata), vagy a kisvállalati adó (kiva) szerint adózik, ezért a héten összeülő, negyedik Adó-Tanácskozás fókuszában a két legnépszerűbb hazai adófajta áll - mondta el Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) az Európai Unió egyik legegyszerűbb és legkevesebb adóteherrel járó adófajtája, amely a kisvállalkozóknak kínál könnyítést, de a nagy cégek nem élhetnek vissza a szabályokkal, és nem alkalmazhatják azt a foglalkoztatás alternatívájaként - mondta el az államtitkár.

Kifejtette: míg a fehérítési reményeket beváltotta a kata, hiszen több tízezer egyéni vállalkozót és kisvállalkozást terelt a legális irányba, addig számos cég alternatív foglalkoztatási módként használja.

Leszögezte: a kata jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Az EU-ban ez a kisvállalkozók legversenyképesebb adófajtája, hiszen az alacsony adóteher és a minimális adminisztrációs költség biztosítja a folyamatos növekedés lehetőségét. A kata visszaélésszerű alkalmazása azonban nemcsak az államkassza bevételét csökkenti, hanem a piaci versenyt is torzítja - emelte ki az államtitkár.

Az elmúlt időszakban a Pénzügyminisztériumhoz több olyan jogszabály-változtatási kérelem érkezett, amelyben azt jelezték, hogy sok cég a katát a munkaviszony alternatívájaként használja. Ezek a cégek pedig illegális versenyelőnyre tesznek szert a foglalkoztatottakat szabályszerűen alkalmazó, tisztességes adózókkal szemben - hívta fel a figyelmet.

Izer Norbert elmondta, hogy a beadványokban szereplő állításokat alátámasztja a Pénzügyminisztérium friss elemzése is, amely szerint, míg 2013-ban az adónem bevezetésekor a katát választóknak mindössze három százaléka volt foglalkoztatott korábban, addig ez az arány 2018-ra jelentősen megnőtt. 2018 végén az akkor mintegy 300 ezer nyilvántartott katás közül minden harmadik, a vállalkozás megkezdés előtt alkalmazott volt, jellemzően munkaviszony keretei között foglalkoztatták - részletezte. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Tekintettel arra, hogy a vállalkozásokkal a legközvetlenebb kapcsolatban a könyvelők, az adótanácsadók állnak, ezért az Adó-Tanácskozás résztvevői - azaz a legnagyobb ügyfélkörrel és tapasztalattal bíró adótanácsadó cégek, szervezetek, illetve a kis- és középvállalkozásokat képviselő könyvelők - nélkülözhetetlenek a kata jogalkalmazói gyakorlatának és szabályainak áttekintésekor - szögezte le Izer Norbert.

Az államtitkár kitért az Adó-Tanácskozás másik, kivát érintő témájára is. Felidézte, hogy már 51 ezer kivás céget tart nyilván az adóhivatal, vagyis egyre népszerűbb ez az adózási mód. Ezzel együtt mégis sok, a kiva választására potenciálisan jogosult vállalkozás marad a társasági adó hatálya alatt, annak ellenére, hogy a kiva választásával jelentősen csökkenne az adófizetési kötelezettségének összege. Izer Norbert szerint az Adó-Tanácskozás lehet az a fórum, amely még tovább növelheti a kiva népszerűségét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02