11 °C Budapest

A jövő befektetésére leltek a különc magyar gazdák? Megéri, de kevesen vágnának bele

2019. november 22. 08:15

Hatalmas, puha bunda, hosszú nyak és gomb szemecskék - a legtöbben így látjuk az alpakákat sőt, nem is gondolnánk, hogy akár a mi kertünkben is szaladgálhatna egy. Pedig már Magyarországon is meghonosították a fajt, létezik ugyanis egy alpakafarm, ahol nem csak nézegethetjük az állatokat, de meg is vásárolhatjuk őket. A Magyar Alpaka Kft. nem csak tenyésztéssel valamint az állatok eladásával foglalkozik, de széles körű tudást is átad minden olyan érdeklődőnek, akik részt vesznek az általuk vezetett tanfolyamokon - számolt be a HelloVidék.

Hogy képzeljünk el egy alpaka farmot? Milyen körülmények és jogszabályok határozzák meg, hogy valaki alpakát tarthasson hobbiállatként? Ennek jártunk most utána, a Demjén család segítségével, akik családi vállalkozásként működtetik saját alpakafarmjukat.

A lányunk és a férje ismerkedtek meg először az állatokkal, kint Hollandiában. Ekkor kaptak kedvet ahhoz, hogy ők is tartsanak ilyen állatokat. Nekünk, itthon megvolt hozzá a szükséges terület, így én és a feleségem vállaltuk el az állatok gondozását és tenyésztését. Míg a lányom az üzleti és marketing tevékenységeket végzi, addig mi, itthon gondozzuk és ápoljuk az állatokat, akik egy meghatározott napirend szerint vannak ellátva

- mesélte Demjén Mihály a történetüket, folytatva azzal, hogy az alpakák alapvetően nagyon jó természetű állatok, könnyen taníthatók apróbb dolgokra is.

És hogy mennyibe kerül egy alpaka Magyarországon? A cikkből kiderül, meg fogsz lepődni!

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Agrárszektor  |  2026. április 30. 08:17
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem