15 °C Budapest

Egyre több magyar adja erre a fejét: így lesznek saját maguk főnökei

MTI
2019. július 17. 08:29

Több mint 1,9 millió gazdasági szervezetet tartottak nyilván a múlt év végén, 2,1 százalékkal, azaz 38 ezerrel többet, mint 2017-ben - írja a Világgazdaság.

Országosan 2018 végén ezer lakosra 180 vállalkozás jutott, ebből 127 egyéni és 53 társas. Az utóbbiak legnagyobb hányadát, 72 százalékát képviselő korlátolt felelősségű társaságok száma tavaly 1 százalékkal csökkent, de ez a trend már 2014 óta tart, összefüggésben a törzstőke minimális összegének 3 millió forintra történő visszaemelésével.

A társas vállalkozások 23 százalékát kitevő betéti társaságok térvesztése már régebben elkezdődött, a múlt évi szűkülés mértéke 3,7 százalékos volt, viszont a részvénytársaságok száma - csakúgy, mint korábban - nőtt.

Budapesten a legnagyobb a vállalkozási aktivitás, emellett Pest megyében is meghaladta a vállalkozások sűrűsége az országos átlagot. Az önálló vállalkozók népességarányos száma Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Bács-Kiskun megyében volt a legmagasabb.

Az ezer lakosra jutó összes vállalkozásszám alapján a fővárost alföldi és Balaton-parti megyék követték a rangsorban, főként a jó mezőgazdasági adottságokkal összefüggő őstermelői aktivitás és a turizmushoz kapcsolódó gazdasági tevékenységek következtében.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 20. 19:27