A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M7-es autópálya sormási pihenőjénél ellenőriztek egy Bulgáriából Olaszországba tartó járműszerelvényt.
Az Európai Unió Bíróságának (Törvényszék) 2019. június 27-én közzétett ítélete értelmében az Európai Bizottság nem támasztotta alá megfelelően, hogy a reklámadó kifogásolt jellemzői sértik az állami támogatás uniós szabályait. Ennek megfelelően a Bíróság megsemmisítette az Európai Bizottság reklámadót támadó határozatát.
A reklámadó története 2014-ben kezdődött, amikor is hatályba lépett egy új, reklámtevékenységet adóztató, szektoriális adó. A törvény rövidsége és a saját célú reklámot is hatálya alá vonó, ezzel szinte mindenkit érintő adó sok fejtörést adott a cégeknek. A történetet tovább bonyolította, hogy az Európai Bizottság 2016-ban megtámadta a reklámadót, kifogásolva - egyéb szabályai mellett - annak progresszív jellegét (magasabb árbevétel nagyobb mértékű adóztatása). A Bizottság többek között azzal érvelt, hogy az adó felépítése indokolatlanul nem adóztat cégeket (100 milliós árbevétel alatt), míg másokat, szintén indokolatlanul túl magas adóval súlyt (20 milliárd forintot meghaladó rész után 40 százalék, amely később 50 százalékra emelkedett).
Az eljárás hivatalos befejezése előtt a reklámadó többször módosult. A törvényből kikerült pl. a kifogásolt progresszív adóztatás, a saját célú reklám adóztatása. A Bizottság a módosítások ellenére sem fogadta el teljes mértékben az adó jellemzőit. Ennek megfelelően a korábbi módosításokat újabbak követték (0 százalékos adómérték megszüntetése, az egyetlen kulcs megemelése). Mindezek mellett Magyarország az Európai Unió Bírósága előtt megtámadta a Bizottság határozatát, melyben arra szólította fel Magyarországot, hogy függessze fel a reklámadót.
A javaslat értlemében ugyanis a reklámadó mértéke 0 százalékra csökkenne 2019. július 1-jétől kezdődően, ideiglenesen, 2022. december 31-ig. A javaslat oka, hogy a lengyel kiskereskedelmi, sávosan progresszív mértékrendszerű adót összeegyeztethetőnek tartotta az Európai Unió Bírósága az állami támogatások uniós jogával. Erre tekintettel a javaslat, az Európai Unió Bíróságának végleges döntéséig a magyar reklámadó ügyében, a hatályos, lineáris adómértéket felfüggesztené azáltal, hogy az adó mértékét 0 százalékban határozza meg.
- emelte ki Gábor Zoltán, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere.
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








