Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Férje tartja el Gór Nagy Máriát, akinek szenvedélye a tanodája, nem pedig a vállalkozása. A színésznő nem érti, miért hiszi mindenki azt, hogy dúsgazdagok.
Gór Nagy Mária családjában nyáron sincs pihenés, míg a színésznő a színitanodája ügyeit intézi, addig a férje szinte meg sem áll, operatőrként folyamatosan kapja a munkákat. Bár tervezik, hogy ellátogatnak valamelyik hazai vízpartra, az állandó megkeresések miatt nem tudnak teljesen kikapcsolni. A színésznő a Blikknek azt is elárulta, hogy kettejük közül ő keres kevesebbet, de ezt egyáltalán nem bánja.
- mondta Gór Nagy Mária, aki szerint nem világos, miből gondolják jó néhányan, hogy dúsgazdagok lennének. Színitanodája ugyanis vállalkozás helyett sokkal inkább egy szerelem számára.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







