Nettó 600 ezret is kereshetnek a sofőrök: de hogy bírják ezt fizetni a kis fuvarozó cégek?

2019. április 19. 09:00

A sofőrhiány, az üzemanyag árának változása és az emelkedő útdíj egyaránt nehezíti a fuvarozók helyzetét. A kisvállalkozások létszámának csökkenése folyamatos: az Opten adatai szerint több mint 900 fuvarozó cég szűnt meg Magyarországon két év alatt. Az Euro Dori Transport HU Kft. az általa kifejlesztett rendszerrel épp a nehezebb helyzetben lévő kisvállalkozásoknak nyújt segítséget. A cég üzletfejlesztési és kommunikációs igazgatójával - az OTP Business Nagykövet Programjában is részt vevő - Siska Miklóssal beszélgettünk a fuvarozási piac nehézségeiről.

Nincsenek könnyű helyzetben a hazai fuvarozócégek, különösen a kis- és középvállalkozások. Az Opten adatai szerint 2018 nyarán 10 152 árufuvarozással foglakozó cég működött Magyarországon, ez 902-vel kevesebb, mint két évvel ezelőtt. A sofőrhiány, az üzemanyagár változása és az emelkedő útdíj egyaránt nehezíti a fuvarozók helyzetét.

A piac 70-80 százalékát ráadásul 2-3 óriáscég tudhatja magáénak, van még kb. 50-60 közepes méretű cég, de igazán nehéz helyzetben a kisebb vállalkozók vannak, akik nagyon nehezen tudnak maguknak nagy ügyfeleket szerezni

 - mondta a Portfolio-nak Siska Miklós, az Euro Dori Transport HU Kft. üzletfejlesztési és kommunikációs igazgatója. A cég tulajdonosai 25 éve foglalkoznak fuvarszervezéssel és fuvarozással: 1994-ben a román piacon indult, Magyarországon pedig 2015-ben kezdte meg működését. Nincsenek saját eszközeik, a cég alvállalkozók bevonásával végzi a fuvarfeladatokat.

Az általuk kidolgozott EDT KOMPOZIT névre hallgató rendszer lényege az, hogy a kisebb fuvarozók is hozzájussanak nagyobb megrendelésekhez és hatékonyan használják kapacitásaikat. Ez a gyakorlatban a következőképpen működik: egy elvállalt fuvarfeladat teljesítéséhez eszközökre és pénzre van szükség, az úton tankolni kell, ki kell fizetni az útdíjat is. Az alvállalkozók a vevőpartnerektől általában 60-90 nap, vagy ennél is hosszabb idő után kapják meg a pénzt a teljesített munkáért. Vagyis ez egy pénzügyileg igen bizonytalan helyzet. Az Euro Dori Transport azt találta ki, hogy

mint fuvarszervező, nem előfinanszíroznak, hanem az alvállalkozóinknak a munkához kapcsolódó költségeket szinte azonnal megtérítik.

"Biztosítunk például üzemanyagkártyát, rendezzük az útdíjat, ezzel könnyítve a terheiken" - magyarázta a rendszer működését Siska Miklós, aki megjegyezte, ennek persze óriási költsége van. Pénzügyi partnerük az OTP Business: a pénzintézet biztosítja a tőkét rendszer működtetéséhez.

A kereskedelmi faktoring és a folyószámla hitel jelentette a megoldást

- mondta Sághy Tamás, a cég banki kapcsolattartója, aki hozzátette: az Euro Dori Transport HU Kft. dinamikusan növekszik, újabb és újabb alvállalkozókkal dolgozik együtt.

Óriási a munkaerőhiány a szektorban

Arról a Pénzcentrumon is többször írtunk, hogy óriási a munkaerőhiány a szektorban. Az Euro Dori Transport HU Kft. alvállalkozóit azonban ez nem érinti. Siska Miklós azt mondta, a kiépített rendszer miatt nincs pénzügyi bizonytalanság, rendszeres a fizetés, és a fuvarszervezésnél figyelnek arra, hogy az egyéni igényeket ki tudják elégíteni. Vagyis van, aki egy hétig úton van, a hétvégét otthon tölti, más három hétig van úton, de aztán egy hétig pihen. Arra is van példa, hogy egy sofőr egy hónapig dolgozik, és aztán egy hetet tölt otthon a családjával. 

A cég egyébként a jövőre is gondol, próbálják kinevelni az újabb generációt. Székelyföldön kialakítottak egy sofőrképzési programot, középiskolákban tartanak előadásokat a sofőr-szakmáról. Siska Miklós szerint ugyanis sok olyan sofőr dolgozik, aki kényszerből választotta ezt a pályát, és bízik benne, hogy a jövőben több olyan szakember lesz, aki kifejezetten ezzel szeretne foglalkozni. A bérekkel kapcsolatban megjegyezte:

egy nemzetközi fuvarokat teljesítő kamionsofőr akár nettó 450-600 ezer forintot is megkereshet a napidíjakkal együtt.

"Az OTP Business Nagykövet Program kommunikációs csatornát tud nyitni, részben ezért jelentkeztünk. A program számos előnnyel jár, azt tapasztaljuk, hogy az alvállalkozók még nagyobb bizalommal fordulnak felénk. Fontos, hogy a program adta közvetlenebb OTP kapcsolatot mindenképpen hosszabb távon szeretnénk képviselni, mint 6 hónap" - tette hozzá Siska Miklós.

 

TÁMOGATOTT TARTALOM
Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm