15 °C Budapest

Patthelyzet a magyar boltokban: vagy az eladó issza meg a levét, vagy a vásárló

2019. január 31. 13:00

A munkaerőhiány és a minimálbérek kötelező emelése megtornáztatja a boltos vállalkozásokat, hiszen nem csak évről évre, hanem év közben is folyamatosan emelni kell a béreket.

A munkaerőhiány felülről húzza, a minimálbér alulról tolja a bért. És minél kisebb egy bolt, annál kevésbé bírja ezt. A bér pedig ugyanolyan költség, mint a többi, a beszerzett áru, a villany, a szállítás, és természetesen a bevételből kell ezt is kifizetni. Egyszerűen: ezt is a vásárló fizeti meg, az árcédulára írt árban ez is benne van - írja a blokkk.com.

Ha a boltosok keveset adnak, elmegy a dolgozó, ha sokat, odébbáll a vásárló, mert drága lesz a portéka a polcon. És év közben is kénytelenek folyamatosan emelni a béreket a boltos vállalkozások, hiszen a dolgozók rettenetes arányban izegnek-mozognak, vándorolnak boltról-boltra akár pár ezer forintnyi többért is (szakzsargonban nagy a fluktuáció).

A legutóbbi statisztika szerint 2018-ban a boltokban 11 százalékkal emelkedtek a keresetek, ezen belül a fizikai dolgozóké - eladóké, pénztárosoké, árufeltöltőké, raktárosoké - 14 százalékkal.

És az átlag mögött persze jókora különbségek is vannak, hiszen például az Aldinál 300 havi bruttó is összejöhetett egy bolti dolgozónál, miközben sok kisboltos csak 200 ezer alatt tudott csak fizetni a dolgozóinak.

Az évközi emelések is 10 százalék felett jártak 2018-ban (2018 elején a 2017 végi keresetekkel fordultak a boltos vállalkozások, emelni pedig nem csak év elején, hanem év közben is kellett. 2018-ban a boltos világ éves bérköltsége túllépte az ezer milliárdos határt, az eddigi adatok alapján.

A bérköltséget két kalapban gyűjti a statisztika. A teljes boltos világ bérköltsége (a teljes vállalkozói kör bérköltségével együtt) az úgynevezett nemzeti számlák GDP-hez kapcsolódó adatai közül olvasható ki, emellett a munkaügyi adatgyűjtésben a négy főnél nagyobb vállalkozói körben is méri a statisztika.
Az előbbi adatkör teljeskörű, utóbbi csak a nagyobb vállalkozásokra terjed ki. A boltos kereskedelemben el is térnek ezek az adatok egymástól, hiszen sok az olyan kisvállalkozás, akik kisebb létszámmal dolgoznak (a boltos világban közel 90 ezer vállalkozás ügyködik, ezen belül az egyboltos vállalkozások száma 70 ezer, ezek számottevő része pedig 5 főnél kisebb).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Végül 2018-ban 1,050 milliárd forintot költöttek bérre és a kapcsolódó bérköltségekre a boltos vállalkozások, ami több lett volna, ha nem csökkentek volna a vállalkozások járulékterhei. Egyébként csak 2018-ban mintegy 60 milliárd forintot spórolhattak meg a boltosok a járulékcsökkentések nyomán.

Egy másik megközelítésben pedig úgy is lehet számolni, hogy a vásárlók egy erősebb hónapnyi - ezer milliárd feletti - költekezéssel még csak a boltos dolgozók bérét fizették meg 2018-ban.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem