12 °C Budapest

Hivatalos: gigagyárat létesít Magyarországon a BMW

MTI
2018. július 31. 11:00

Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. 

A tárcavezető elmondta: a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre.

A külügyminiszter a gyár helyszínének kinézett terület a jövő év második felére kerül a BMW tulajdonába, és jövőre már megkezdik a munkaerő toborzását. Szijjártó Péter kitért rá: a világgazdaságban olyan gyors és mély változások zajlanak, hogy modern kori ipari forradalomról lehet beszélni, ahol az új technológiák folyamatosan változtatják meg a siker kritériumait. Ebben az új korszakban a vállalatok versenyben állnak az új technológiák alkalmazásáért, az országok pedig a beruházásokért - magyarázta.

A tárcavezető azt is elmondta, hogy a céggel 14 hónapja tárgyalnak, a BMW több európai várost is megvizsgált lehetséges helyszínként - közölte.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?