A döntés hátterében a robotaxik térnyerése és a szervezeti hatékonyság növelésének igénye áll.
Az első félév végéhez közeledve a tapasztalatok szerint főleg a kisebb cégek vannak elmaradva a szabadságok időarányos kiadásával. Mivel jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, a nyári időszakban nem csupán az elmaradások pótlásáról célszerű intézkedni, hanem lehetőség szerint az éves szabadságkeretek minél nagyobb mértékű további csökkentéséről is.
A Munka Törvénykönyve (Mt.) csupán az életkor szerint járó (a kortól függően 1-10 napnyi) pótszabadságot engedi átvinni korlátozások nélkül a következő évre, és ezt is évente külön megállapodásban kell lefektetnie a feleknek. Ezért a cégeknek már most célszerű átvilágítania, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában - hívja fel a figyelmet a Trenkwalder.
- mondta el Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója.
A munkavállalónak szintén érdeke, hogy folyamatosan nyomon kövesse, mennyi kivehető szabadsága maradt. A szabadságkeretéből ő ugyanis mindössze 7 munkanapról rendelkezhet szabadon, a többiről a munkáltató dönti el, mikor adja ki azt. Év közben pedig a munkáltató rugalmasabban dönthet a munkavállaló egyéni igényei szerint, mint az év végi hajrában. Bármelyik fél is kezdeményezi azonban a rendelkezési körébe tartozó szabadság kivételét, szándékáról a másik felet a jogszabály szerint legalább 15 nappal korábban tájékoztatnia kell.
A munkavállalók számára fontos tény, hogy a természetben ki nem adott szabadság nem vész el, annak kiadását a munkavállaló a munkaviszony tartama alatt követelheti. Igaz, a szabadság pénzben ekkor sem váltható meg - arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







