12 °C Budapest

Ezért vannak halálra ítélve a magyar cégek: mi lesz így a dolgozókkal?

2018. április 30. 07:00

Nehéz helyzetben vannak a magyar kis- és középvállalkozások: egyrészt gondot okoz a munkaerőhiány, másrészt a nemzetközi cégekhez képest igencsak le vannak maradva a digitális fejlődést tekintve. Pedig ma már a technológiai újítások járulhatnak leginkább hozzá a piacépítéshez, illetve nemzetközi terjeszkedéshez. Csillag Gáborral, a Nanushka divatcég digitális igazgatójával arról beszélgettünk, mi lehet az oka annak, hogy a magyar kkv-k a digitális technológiák integrációja terén egyelőre jóval az európai átlag alatt vannak, milyen hátrány éri ezáltal őket és mennyibe kerülne, ha úgy döntetnének, változtatnak.Amennyiben mélyebben is érdekelnek a vállalkozások vagy te is vállalkozó vagy, gyere el május 3-i rendezvényünkre, ahol a magyar cégek külföldi piacra lépési esélyeiről és a digitalizáció kihívásairól is szó lesz. Előadást tart majd interjúalanyunk illetve a Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központ és a Google egy-egy munkatársa is. A rendezvény, melyet a Google Magyarország támogat, ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet ide kattintva tudsz megtenni.

Több kutatás is arra jutott a közelmúltban, hogy a hazai kis- és középvállalkozások jó része nem ért a digitális technológiákhoz, épp ezért azt sem látják, miért maradnak el és esnek ki a versenyből. Mi lehet ennek az oka?

Azt gondolom, ma már nem elég felzárkóznia a magyar cégeknek a kor elvárásaihoz a különböző online megoldások terén, hanem érdemes lenne nemzetközi színtéren is tájékozódniuk, megnézni, hogy nyugaton a hasonló iparágakban dolgozó és hasonló méretű cégek mit, hogyan csinálnak. Pedig erre ma már nagyon sok online, ingyenesen is igénybe vehető eszköz van, amivel követni lehetne a nyugati versenytársakat. Kicsit talán elszigeteltek a kkv-k a digitális területen más országokhoz képest, és ezt nem csak annak tudom be, hogy nem szeretnének tájékozódni afelől, hogy milyen megoldásokkal lehetne a vállalkozásaikat fejleszteni, vagy, hogy milyen technológiai újítások járulhatnak leginkább hozzá a piacépítéshez, illetve nemzetközi terjeszkedéshez, hanem hogy van egy nyelvi korlát is. Sok magyar (rendszerint az idősebb generációhoz tartozó) cégvezető nem beszél megfelelő szinten nyelveket, és talán épp ezért nem is érez késztetést, hogy tájákozódjon a nemzetközi szakmai fórumokon, amikből viszont sokat tanulhatna.

Vagyis véleményed szerint a kkv-k számára legnagyobb kihívás most a digitalizáció?

Abszolút. Pedig régen, az ezredfordulón, éppen a kis- és középvállalkozások nyitottak az innováció felé.

Ma már a legtöbb vállalkozásnak van honlapja, csak épp elmaradt azok folyamatos fejlesztése, ezek az elmúlt években semmit sem változtak.

Példát lehetne venni a nyugati cégektől, akik olcsó, egyszerű megoldásokat használnak a vállalkozás fejlesztésére. Ma már nagyon egyszerűen össze lehet rakni egy jó, reszponzív, mobilbarát honlapot, csak rá kell szánni az időt, hogy megtanuljuk, hogyan csináljuk, amennyiben nincs keret egy ezzel foglalkozó cég megbízására. Pedig egy jó weboldal kulcsfontosságú: amin lehet a vásárlás mellett például időpontot foglalni, a nyitvatartást megtekinteni, vagy a megadott mobiltelefonszám egy kattintással azonnal hívható, nem kell kimásolni, beilleszteni azt. Vagy amelyen beágyazott térképet találunk, amely segítségével azonnal megtervezhetjük például az útvonalat.

Vagyis nincs is szükség egy komplex, csilivili honlapra, a hangsúly inkább azon van, hogy az felhasználóbarát legyen.

Igen, és fontos a gyorsaság. A Google egyik kutatása szerint a betöltési sebesség akkor ideális, ha 2-3 másodperc alatt marad. Ha ennyi idő alatt egy weboldal nem tölt be, a felhasználók nagy része elpártol, ezért kell ma villámgyorsnak lenni.

Anyagilag mennyire megterhelő a kkv-k számára, ha a digitális fejlődés mellett döntenek?

Egy korszerű honlap ma már pár száz euróból megvalósítható, 100-150 ezer forintból kijön.

Viszont úgy látom, a hazai kkv-k az innovációra nem úgy tekintenek, mint befektetésre, hanem mint költségre. Nem látják ennek a közép és hosszú távú megtérülését, inkább a rövid távú terhére fókuszálnak. Vagyis szükség lenne egy paradigmaváltásra. Hiszen egy ekkora összeg befektetése nagyon rövidtávon megtérül.

Hatalmas gondot okoz a kkv-k számára a szakemberhiány is. Nehezen találni munkaerőt. Mit gondolsz, van kapcsolat munkaerőhiány és a digitális elmaradás között?

Úgy gondolom, igen.

A Google keresőben, Facebookon, Instagramon és Linkedin-en is jó, ha jelen van egy cég, ráadásul ezeken a platformokon nagyon targetáltan lehet hirdetni.

Ez több szempontból is jó. Ha valaki meghatározott képzettséggel rendelkező fiatal munkaerőt keres, mind demográfiai, mind geográfiai adatok és érdeklődési kör alapján lehet eljuttatni a célközönséghez a hirdetést. Vagyis nagy valószínűséggel rövidebb idő alatt találjuk meg a megfelelő embert, mintha hagyományos állásportálon adnánk fel hirdetést.

Tavaly decemberben Baldaszti Péter, a Nanushka cég társtulajdonosa egy interjúban úgy fogalmazott, a cég öt évvel ezelőtt nem tudott volna eljutni oda, ahol most van. 10 éve pedig nem lehetett volna A4-es méretű Vogue-hirdetések nélkül márkát építeni, de ma már a közösségi média van a fókuszban. Adódik a kérdés: mi most a Nanushka digitális profiljának legfontosabb eleme?

Az Instagram. Ott van egy olyan a nemzetözi divatélet iránt fogékony közösség, akik most a legfontosabbak számunkra mind hazai, mind globális szinten, ezért a cégnek most leginkább erre kell fókuszálni.

Az is elhangzott a tavalyi interjúban, hogy idén fejleszteni kell a digitális jelenlétet. Ez miben nyilvánul meg?

A legfontosabb a cél a valódi közösségépítés elsősorban az Instagramon és persze más online csatornákon keresztül is. Ez azért fontos, mert hiába van nagy követőbázisa egy cégnek, ha az a követőbázis nem érdekelt napi szinten a cég történéseit illetően,nem érez egyfajta odatartozást.

Én azt mondanám, hogy ma már nem terméket, hanem élményt és az arra vágyó közönséget kell építeni, a cégek olyanok, mint egy szerető otthon, ahova hazajár az ember.

Vagyis a közösség tagjai akkor is figyelemmel követik, mi történik a vállalkozás háza táján, érdeklődnek a céggel kapcsolatos történések iránt, ha épp nem akarnak vásárolni.

De hogy konkrétumot is említsek, a napokban indult el az Instagram shopping az oldalunkon. Ha valaki meglát egy terméket és beleszeret, egy gombnyomással navigálhat át a weboldalunkra. Nem kell keresgélni a webshopban, az Instagramról azonnal ahhoz a termékhez érkezünk, amit kinéztünk magunknak, így percek alatt, mobilon, akár a buszon ülve, munkába sietve is megvásárolhatjuk az áhított ruhadarabot. Ez az egyik jelenleg legnépszerűbb új megoldása a platformank elsősorban a divatmárkák számára.

Amennyiben mélyebben is érdekelnek a vállalkozások vagy te is vállalkozó vagy, gyere el május 3-i rendezvényünkre, ahol a magyar cégek külföldi piacra lépési esélyeiről és a digitalizáció kihívásairól is szó lesz. Előadást tart majd interjúalanyunk illetve a Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központ és a Google egy-egy munkatársa is. A rendezvény, melyet a Google Magyarország támogat, ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet ide kattintva tudsz megtenni.

 

Borítókép: Todoroff Lázár
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem