A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
Egy kutatócég 2018 márciusában vállalati felmérést készített az öt fő feletti, jellemzően többségi magyar tulajdonban levő vállalatok körében. Összesen 1204 cég válaszolt. A vállalkozásokat egyebek mellett a béremelésekről, illetve a minimálbéresek és a garantált bérminimumon foglalkoztatott munkavállalók helyzetéről kérdezték.Amennyiben mélyebben is érdekelnek a vállalkozások vagy te is vállalkozó vagy, gyere el május 3-i rendezvényünkre, ahol a magyar cégek külföldi piacra lépési esélyeiről és a digitalizáció kihívásairól is szó lesz. Előadást tart majd interjúalanyunk illetve a Nanushka és a Google egy-egy munkatársa is. A rendezvény, melyet a Google Magyarország támogat, ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet ide kattintva tudsz megtenni.
A vállalatok létszámának 7 százaléka minimálbéres, 7 százaléka pedig garantált bérminimumon foglalkoztatott. A kisebb vállalatok arányaiban több embert foglalkoztatnak minimálbéren, illetve garantált bérminimumon, mint nagyobb cégek. A 20 fő feletti cégek esetében a foglalkoztatottak számának emelkedésével csökken az alacsony béren foglalkoztatottak aránya. Különösen nagy a 11-20 főt foglalkoztatók körében a garantált bérminimumon foglalkoztatottak aránya (30%), ami annak a következménye, hogy ebben a csoportban sok az építőipari cég - írja közleményében a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Az ágazatokat tekintve kiemelkedő a minimálbéresek aránya a kereskedelemben (10%), illetve az üzleti szolgáltatásokban (9%). Ettől nem sokkal maradnak el a feldolgozó- (6%) és építőipari arányok (4%). Leginkább az üzleti szolgáltatást nyújtó vállalatokra jellemző a garantált bérminimumon (szakmunkás minimálbéren) való foglalkoztatás (12%), melyet a kereskedelmi (8%), az építő- és feldolgozóipari cégek követnek (rendre 7% és 5%).
Az egyes régiók eltérései is jelentősek. A fejlettebb országrészekben (Közép-Magyarország, Közép- és Nyugat-Dunántúl) a minimálbéren foglalkoztatottak aránya 2-3%, a garantált bérminimumon foglalkoztatottak aránya 2-10%. A minimálbéresek aránya a többi régióban jellemzően 10-13%, a maximumot Dél-Alföldön éri el (16%). A szegényebb régiókban a garantált bérminimumon dolgozók súlya 7-11%, ez esetben is Dél-Alföldé a szélsőérték (17%).
2018 januárjában ismét emelték a minimálbért (8 százalékkal) és a garantált bérminimumot (12 százalékkal), ugyanakkor 2,5 százalékkal csökkent a cégek által fizetendő szociális hozzájárulási adó. Mindezek hatására a vizsgált cégeknél kizárólag a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésének hatására a foglalkoztatás költségei átlagosan 5,2 százalékkal emelkedtek.
A költségnövekedés minimalizálására a cégek számos praktikát bevetettek. Ezek közé tartozik
- a munkaerő kölcsönzése,
- a normák emelése,
- az elbocsátás,
- a cafeteria csökkentése,
- a más munkakörbe való sorolás és
- a munkaidő csökkentése.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A GKI 2017 eleji felmérésében ugyanezen opciókat jelölhették meg a válaszadók, s akkor a mostaninál jóval magasabb arányban választották a különböző lehetőségeket. A csökkenés hátterében az egyes lehetőségek véges kihasználhatósága állhat.
2018-ban jörülbelül minden 10. cég élt a normák emelésével. E mellett továbbra is népszerű a munkaerő kölcsönzése (8%), ami az időszakos munkavégzésre megfelelő munkavállalót kereső vállalatoknak segíthetett a leginkább terheik csökkentésében. A harmadik legnépszerűbb intézkedés a munkavállalók más munkakörbe való sorolása (7%). A vállalatok közel azonos aránya (3-4%) bocsátott el munkavállalókat, csökkentette a cafetériát vagy a munkaidőt a költségek csökkentése érdekében.
Az erőltetett béremelést ugyan valamelyest kompenzálja a 2,5 százalékpontos adócsökkentés, azonban csak csekély mértékben. E tekintetben is jól látható az ország "szétszakadása", ugyanis a fejlettebb és az elmaradottabb régiók között jelentős a különbség a foglalkoztatási mód tekintetében. Idén a cégek már kisebb mértékben élhettek a különböző költségcsökkentő technikákkal, melyek közül a normák emelése és a munkaerő kölcsönzése továbbra is az első helyeken szerepelt. A költségcsökkentő lépések alkalmazhatósága azonban véges, hiszen egy vállalat, ha például. már tavaly megszüntette a cafeteria nyújtását, ezt idén már nem alkalmazhatta (hasonlóan a más munkakörbe való átsoroláshoz).
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








