Júliusban tovább javult a hazai fogyasztók és az üzleti szféra hangulata, aminek köszönhetően a GKI konjunktúraindexe négy és fél éves csúcsra emelkedett.
Januártól még nem kötelező a Cégkapu használata a gazdálkodó szervezeteknek, a jogszabály 2018-ra átmeneti időszakot vezetett be. Így a cégek jövőre is a képviselőik Ügyfélkapus tárhelyén keresztül kommunikálhatnak az adóhatósággal.
A vállalkozások adóügyeiket továbbra is intézhetik ugyan elektronikusan, ám a tervezett Cégkapus átállás velmarad. A NAV azzal indolkolta döntését, hogy "a cégkapura történő zökkenőmentes átállás érdekében" kellő felkészülési időt kell biztosítani a cégeknek. A Cégkapu egyébként a vállalkozások új online kommunikációs platformja lett volna, amelyen minden ügyintézésüket végezhetik, ide egyébként augusztus 31-ig kellett regisztrálni, mostanáig pedig úgy volt, hogy 2018. január 1-jétől kötelező lesz a használata. Most ez azonban elmarad.
Ezáltal pedig sem az egyéni vállalkozóknál sem pedig a cégeknél nem lesz változás az adóügyek intézésében, mindkettő tovább használhatja majd az Ügyfélkaput - közölte a NAV. A gazdálkodó szervezetek jelentős többsége elektronikusan tartja a kapcsolatot a NAV-val, amihez csak Ügyfélkapus regisztrációra vagy tárhely szolgáltatást is magában foglaló e-személyi igazolványra van szükség. A képviseleti jogosultságok így változatlanok maradnak az új évtől, azokat nem kell újra bejelenteni. A NAV kizárólag az adózótól cégkapun keresztül érkezett ügyekben küldi a válaszüzenetet a cégkapun keresztül, minden más esetben az ügyfélkaput használja.
Hatalmas bejelentést tett Vitézy Dávid: nem húzzák tovább az időt, komoly változás jön Rákosrendezőn
A miniszter hangsúlyozta, hogy a társadalom mindig súlyos árat fizet, ha a külföldi befektetők rövid távú érdekei és a politikai kampányok felülírják a szakmai szempontokat.







