A Magyar Nemzeti Bank kedden változatlanul, 5,5 százalékon hagyta az alapkamatot, megszakítva a kamatcsökkentési sorozatot.
A jegybank pénzforgalmi szabálysértések miatt 6 millió forintra bírságolta az MNB a Mátra Takarékszövetkezetet.
A jegybank közleménye szerint a Mátra Takarékszövetkezet többek között megsértette a keretszerződés megkötését megelőző tájékoztatásra, a keretszerződés tartalmára, a felelősségi és kárviselési szabályokra, a fizetési művelet összegének visszatérítésére, a pénzforgalmi számlanyitásra, a kedvezményezett ügyfelek fizetési számláján történő haladéktalan jóváírásra, a hatósági átutalások kezelésére, valamint az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó rendelkezéseket.
Az MNB szerint a jogszabálysértés több esetben huzamosan, a hitelintézet szerződési feltételeit rögzítő dokumentumokba, informatikai rendszerébe, illetve belső eljárásrendjébe építetten állt fenn.
A jegybank határozatában a Mátra Takarékszövetkezetet a bírság mellett kötelezte arra, hogy 2018. február 28-ig orvosolja a jogszabálysértéseket.
Kitértek arra is, hogy az MNB a pénzforgalmi ellenőrzések során kiemelten kezeli az ügyfelek jogainak megsértését, mivel a fizetési lánc két végén álló ügyfelek nem feltétlenül érintkeznek közvetlenül egymással, így eltérő információjuk van a fizetési műveletek lebonyolításáról, bizonyos adatokkal pedig egyáltalán nem rendelkeznek. Ezért a jegybank fontosnak tarja a pénzforgalmi szabályok betartásának ellenőrzését, elítél minden jogszabályszegést és ennek megfelelően a továbbiakban is kellő szigorral lép fel a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó intézmények ellenőrzésekor.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






