Bár csökken a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma, a cégtrendben továbbra sincs fordulat. A vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
Az utóbbi időszak csökkenő trendje után a felszámolások számának növekedését várják szakértők, mivel a jogszabályi kötelezettség miatt a korlátolt felelősségű társaságoknak 3 millió forintra kell emelniük alaptőkéjüket.
Egy céginformációs szolgáltató elemzése szerint részben a fegyelmezettebb gazdálkodás, de jogszabályváltozás következménye is, hogy az idén tovább csökkent a felszámolások száma: az első fél évben 3057 céget számoltak fel, 29 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - derül ki a feketelista.hu csütörtökön az MTI-hez eljuttatott elemzéséből.
Részben az is az okok között szerepel, hogy a korábbi három évről két évre csökkent a felszámolás befejezésének törvényileg előírt határideje, bár a bíróságok ezt meghosszabbíthatják. A megszűnő cégek között évek óta folyamatosan csökken azoknak a száma, amelyeket felszámolnak: 2012 első fél évében még mintegy 12 ezer cég jutott erre a sorsra, az elmúlt öt év alatt 61 ezer társas vállalkozást számoltak fel Magyarországon.
Megjegyezték azt is, miközben az elmúlt öt év alatt csaknem 216 ezer társaság tűnt el a piacról, mintegy 166 ezer új társas vállalkozás kezdte meg működését. A cégek száma a 2013. évi 602 ezerről az idei év közepére mintegy 534 ezerre csökkent. Gyakorlatilag a piaci szereplők csaknem fele cserélődött ki. Jelentős eredménynek nevezik, hogy egy felszámolás átlagos időigénye a korábbi 2-3 évről 16-18 hónapra csökkent.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







