-1 °C Budapest

Tízmilliót kaszáltak az életben maradt borászatok

MTI
2017. július 26. 09:30

Tavaly a magyar borászatok összesített árbevétele csökkent valamelyest, de a cégek száma is kevesebb lett, így az átlagbevétel nőtt, és kevesebb lett a veszteséges vállalkozás - írja a Világgazdaság szerda reggel.

Az Opten céginformációs szolgáltatónak a lap számára készített összesítése szerint tavaly 878, szőlőbor termelésével foglalkozó vállalkozás működött Magyarországon, közülük átlagosan ötből négy adott le céges beszámolót. Ezek alapján az összesített árbevétel 101,16 milliárd forint volt az előző évi 101,77 milliárd után, miközben a cégek átlagbevétele 130,6 millió forintról 140,3 millióra nőtt. A veszteséget jelentő cégek aránya 40 százalék volt.

Az adatok alapján a magyar borászatok közel 70 százaléka, 607 cég könyvelt el tavaly 100 millió forint alatti forgalmat, 82 pedig 100 és 500 millió forint közöttit. Efelett már csak mutatóban akad néhány kiemelkedő szereplő, 500 millió és 1 milliárd között tizenhárman vannak, 1 és 5 milliárd között pedig tizenheten. Az 5-10 milliárd forintos sávban, illetve 10 milliárd felett csupán egy-egy vállalkozás található. Ahogy a magyar sörfőzdéknél, úgy a borászatoknál is hiányoznak a palettáról a közepes méretű cégek: a sok családi kisvállalkozás mellett néhány, technológiai fejlettségben és termelési volumenben élen járó óriás határozza meg az ágazatot - írja a lap.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 28. szombat
Elemér
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem