8 °C Budapest

Elenyésző hazánkban az 5 év alatti vállalkozások száma

2017. július 26. 13:00

A hazai kkv-k nagy része több mint 20 éves múltra tekint vissza, miközben az 5 év alatti cégek aránya elenyésző .

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, március 31-i adata szerint Magyarországon több mint 535 000 bejegyzett társas vállalkozás működik. A kkv-k piaci jelentőségéhez kétség sem férhet, a bruttó hazai termék felét ők állítják elő, valamint a foglalkoztatottak több mint kétharmadának biztosítanak munkahelyet. Mindezek alapján elmondható, hogy a kkv-k adják a magyar gazdaság gerincét, de vajon tudjuk-e, hogy átlagosan mióta működnek ezek a vállalkozások.

Tiinédzserek és nagykorúak

A K&H 500 hazai kkv megkérdezésén alapuló felmérése szerint a cégek zöme már túl van a korai gyermekkoron.

A vállalkozások legnagyobb része, 41 százaléka a húszas éveit tapossa. Közel ugyanilyen arányban (39%) vannak azok, amelyek több mint tíz éve működnek. Minden hetedik vállalkozás már elérte az iskolás, azaz a 6 éves kort, míg ennél fiatalabb cégekkel csak elvétve találkozhatunk (5%). A hazai kkv szektor tehát nagyrészt stabil, viszonylag komoly múlttal rendelkező cégekből áll

- részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a cég kkv marketing főosztály vezetője.

Ha a különböző árbevétel-kategóriákat nézzük, az látható, hogy a cégméret és a működési idő között nincs egyértelmű összefüggés. Ugyan a középvállalkozások között találjuk a legtöbb régi motorost, mivel közel felük több mint húsz éve működik, őket azonban a mikrovállalkozások (44%) követik, míg a kisvállalkozásoknál ez az arány 36 százaléka. Utóbbiaknál a legmagasabb azonban a tinédzser korban levő, azaz a 10-20 éve működő cégek aránya (48%).

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Elöregedőedő kkv szektor?

A különböző ágazatoknál nincs lényeges különbség a működési időt illetően. A szolgáltató és ipari szektorban szinte ugyanolyan arányban találkozhatunk 20 évesnél idősebb vállalkozásokkal, mint a nagy hagyományokkal bíró mezőgazdaságban, miközben a kereskedelemben inkább a 10-20 éves átlagéletkor jellemző (45%). Ami a friss cégeket illeti, alig találunk maximum 5 éve működő vállalkozásokat: a kereskedelemben a cégek 7 százaléka, a szolgáltató szektor 6 százaléka, az ipar, építőipar 2 százaléka, míg a mezőgazdaság mindössze 1 százaléka van ebben a korban.

Egy év elején ismertetett elemzés szerint kismértékben ugyan, de nőtt a cégalapítási hajlandóság az elmúlt évben. Szám szerint több mint 26 ezer vállalkozást hoztak létre tavaly, 1300-zal többet, mint 2015-ben, de még ezzel együtt is minden új vállalkozásra közel két megszűnő cég jut. "A növekedés mindenképpen örvendetes, a cégalapítási kedv azonban továbbra is viszonylag alacsony, így figyelni kell arra, hogy a kkv szektor ne öregedjen el. "

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?