Több mint 68 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal egy ismert hazai fodrászcikk-forgalmazóra.
Érdemes kérni a vállalkozásoknak, de akár magánszemélyeknek is, hogy bekerüljenek a köztartozásmentes adózói adatbázisba - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Aki ezen szerepel, annak nem kell külön kérnie igazolást arról, hogy nincs adótartozása.
A KOMA - a köztartozásmentes adatbázis egy közhiteles nyilvántartás, amelyben ha valaki szerepel, hivatkozhat arra, hogy nincs tartozása, köztartozásmentesnek minősül - mondta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője.
Kis Péter András hozzátette, a nemleges adóigazolás igénylésétől mentesülhet az, aki ebben szerepel. Addig szerepel az adatbázisban a cég vagy a magánszemély, amíg a feltételeknek megfelel. Ezeket az adóhivatal minden hónap végén ellenőrzi.
A listára kerülést kérni kell, az adóhivatal honlapján a KOMA-nyomtatványt kell keresni. Minden hónap végéig kell benyújtani, amelyben nyilatkozni is kell, hogy a bevallásokat és a fizetnivalókat a hónap végéig teljesíti a kérelmező. A lista minden hónap 10-én frissül - tette hozzá Kis Péter András.
Az adatbázis nyilvános, az adóhivatal honlapján érhető el. Több előnye is van, egyrészt helyettesíti a nemleges adóigazolás kérését, az üzleti partnereknek megbízhatósági biztosíték lehet, hiszen a listán szereplők minden kötelezettségeiket időben teljesítik.
Hatalmas bejelentést tett Vitézy Dávid: nem húzzák tovább az időt, komoly változás jön Rákosrendezőn
A miniszter hangsúlyozta, hogy a társadalom mindig súlyos árat fizet, ha a külföldi befektetők rövid távú érdekei és a politikai kampányok felülírják a szakmai szempontokat.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







