Szongoth Domán már elutazott Buffaloba az alapozó táborba, a magyar hokis társadalom egyként szorít a sikeréért. De mekkorát kaszálhat, ha tényleg az NHL-ben számítanak rá?
Jelentős forgalomnövekedést könyvelhettek el tavaly az előző évihez képest az éttermi vendéglátással foglalkozó magyar vállalkozások - nyilatkozta Hantos Zoltán, az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere a Magyar Nemzet hétfői számában.
A szektor összárbevétele 2015-ben az előző évi 387 milliárdról 457-re emelkedett, ami példátlan mértékű növekedés az utóbbi években. Az alkalmazottak száma a 2013. évi 68 761-ról az idei évig 77 845-re nőtt
A ráfizetéses cégek aránya két év alatt 35,9 százalékról 31,6 százalékra mérséklődött, ugyanakkor a piaci szereplők száma a tavalyi 17 899-ről 16 839-re csökkent.
Hasonlóan a magyarországi céges struktúra egészéhez, az éttermi vendéglátás területén is nyomasztó a főváros túlsúlya, a működő cégek 39,6 százaléka Budapesten van.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







