18 °C Budapest

Súlyos helyzetbe hozza a kisebb cégeket a minimálbér-emelési javaslat

MTI
2016. november 18. 15:00

A kormány 2017-re tervezett minimálbér és garantált bérminimum emelési javaslata súlyos helyzetbe hozza a kis- és középvállalati (kkv) szektort  - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, a kkv szektor érdekképviseleti szerve.

A kormány javaslata szerint 2017-ben a vállalkozásoknak dolgozónként és havonta minimálbér esetén 16 289 forint, garantált bérminimum esetén 34 991 forint többletterhet kellene kigazdálkodniuk.

A szövetség szerint ennyi többletkiadásra csak úgy lennének képesek a kkv-k, ha a járulékcsökkentés kompenzálni tudná a béremelésből származó többletkiadásukat.

A kiskereskedelmi tevékenységet folytató mikro-, kis- és középvállalkozások személyi jellegű ráfordítása az üzemelési költség több mint 50 százalékát is kiteheti, ezért a 2017-re tervezett emelés több ezer kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozást tehet tönkre - véli a szövetség.

A versenyszférán belül a nagyvállalatok a munkavállalók mintegy 25 százalékát foglalkoztatják, a fennmaradó 75 százalék a kkv-szektorban dolgozik, amely a vállalati szektoron belül árbevétel alapján 60 százalékot, numerikusan több mint 99 százalékot tesz ki. Ez azt is jelenti a szövetség szerint, hogy a munkahelyeket elsősorban nem a nagyvállalatok, hanem kkv-k biztosítják a magyar munkavállalók számára. Amennyiben ellehetetlenül a kkv-szektor, úgy a munkaadók száma és a munkahelyek száma is jelentősen csökkenni fog.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?