Szeptember 1-jétől új kötelezettség lép életbe a vállalkozások számára, a papíron és számítógéppel kiállított nyugták adatait is továbbítani kell a NAV felé.
Új jattrendszert vezettek be idén a legnagyobb hazai fesztiválokon. Habár olvasóink szerint a borravaló egyértelműen a pultosokat illetné, a jelentős rendszerüzemeltetési jutalékot elvileg a jattból is levonják.
Mint arról korábban a Pénzcentrumon is beszámoltunk, az idei évben jelentősen átalakult a Sziget Kft-hez köthető fesztiválok jattrendszere. A lényeg a következő: a kártyaleolvasók mellé egy érintőképernyőt is telepítettek, amelyen a vásárlók dönthetnek arról, hogy 5, 10, 20 százalékos borravalót akarnak adni, vagy semmit.
Az innovatív fejlesztés abból a szempontból mindenképp üdítő, hogy az eddig rendelkezésre álló tapasztalatok szerint a sorban állási idő csökkentésével sikerült megoldania a rendezőknek a fesztiválkártya és a borravaló nehézkes kapcsolatát. Az új rendszer azonban mindenképp felvet egy igen fontos kérdést:
Meg nem erősített információink szerint ugyanis a jelentős rendszerüzemeltetési jutalékot a jattból is levonják. Sőt, a kereskedőkkel szemben a szerződésekben meghatároznak minimum jattelvárást is. Kérdésünkkel, hogy vajon a megítélt borravaló eljut-e a felszolgálókhoz, illetve milyen jutalékkulcsot alkalmaznak a borravalóra, természetesen megkerestük a Sziget Sajtóirodát is, egyelőre azonban nem érkezett válasz.
Egy a Balaton Soundon dolgozó informátorunk azonban sokat mondó részleteket árult el. Mint mondta:
Arról persze nincs információnk, hogy minden alvállalkozóval sztenderd szerződéseket kötnek-e, illetve van-e különbség az egyes rendezvényeken alkalmazott megállapodások között. Mindazonáltal az egyértelműnek tűnik, hogy a jattból is komolyabb összeg üti a rendezők markát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Korábbi cikkünkben egyébként arra is kíváncsiak voltunk, mi erről olvasóink véleménye. Nincs meglepetés: a többség úgy véli, a jatt legyen a pultosoké, felszolgálóké, tehát azoké, akik "face to face" találkoznak a fesztiválózókkal.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







