Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő hetekben Magyarországon.
Akár évi 342 eler forintnyi közterhet takaríthat meg az a vállalkozás, amelyik kisgyermekes szülőt foglalkoztat, a munkáltatók mégis mintegy 60 ezer érintett szülő után nem veszik igénybe az adókedvezményt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számításai szerint.
2016 első négy hónapjában 38 ezer kisgyermekes munkavállaló vett részt a Munkahelyvédelmi Akcióban, ami csak a jogosultak 40 százaléka.Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában mindezt azzal indokolta, hogy a munkaadók gyakran nem tudnak a kedvezményről, a bérszámfejtők pedig - ha nem jelzik nekik - arról nem értesülnek, ki után lehet igénybe venni. Elmondta azt is, hogy a munkahelyvédelmi akció hatására, 2014-ben és 2015-ben 15 ezerrel nőtt a 6 évnél kisebb gyermekeket nevelő foglalkoztatottak száma.
Az NGM közleményében emlékeztetett: anyasági ellátásban (gyes, gyed, gyet) részesülő vagy részesült szülőt alkalmazó vállalatoknak jelentős adókedvezmény jár. A foglalkoztatás első két évében 28 500 forintot, a foglalkoztatás harmadik évében 14 500 forintot spórolhatnak havonta.
A kedvezmény igénybevételéhez csak egy igazolás kell, amelyet a munkavállaló kérelmére az ellátást folyósító szerv állít ki. Tekintettel arra, hogy az ellátás folyósításának megszűnését követő 45. hónapig (három-vagy többgyermekeseknél akár 5 évig) jár a kedvezmény, így nemcsak az újonnan felvett, hanem a már hónapok vagy évek óta foglalkoztatott kisgyermekes dolgozó után is igénybe lehet venni a kedvezményt - olvasható a közleményben.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








