Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő hetekben Magyarországon.
Egy friss felmérés alapján az Y generáció kétharmada nem látja pontosan önmagát, emiatt nem is tudja kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Mi lehet ennek az oka? Mit vár el egy mai fiatal a munkaadóktól? Milyen számukra az ideális munkahely és milyen lehet a jövő munkahelye? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a "Meet Microsoft - A jövő munkahelye" kerekasztal beszélgetésén.
Milyenek a mai fiatalok?
Az Y generációról, vagyis az 1980 után születettekről a legtöbben azt gondolják, hogy türelmetlenek, lusták, önimádóak, a technológia örültjei, és azonnal vezető pozícióba szeretnének kerülni. De tényleg ilyen nagy lenne a különbség az idősebbek és a mai fiatalok között?
Bokor Attila, szervezetfejlesztési tanácsadó és címzetes egyetemi docens elmondása szerint, a kutatások azt mutatták meg, hogy nem is olyan hatalmas a szakadék az idősebbek (X generáció) és a fiatalabbak (Y generáció) között. Például amikor azt kérdezték tőlük, hogy mit tartanak fontosnak az életben, akkor ugyan azok a célok jelentek meg, mindkét korcsoportban. Például
- Legyen lakásunk egy jó környéken
- Télen és nyáron egyszer eltudjunk menni nyaralni,
- Ha lesz egy gyermekünk, akkor mindent meg tudjunk neki adni
Bokor Attila a generációk közötti különbséget abban látja, hogy az idősebbek valamivel lazábban tudtak elindulni az életbe. A mai 25 évesek már belefáradtak az életbe, talán már az óvodában angolt tanultak, a gimnáziumban megszerezték a nyelvvizsgát és a legtöbben már egyetem mellett dolgoznak. Mire a fiatalok megérkeznek a munkaerőpiacra már fáradtak, feszültek és bizonytalanok.
Míg korábban a legnagyobb érték az információ volt, addig ma már szinte mindent elérhetünk a zsebünkben lévő telefon segítségével. Emiatt hatalmas körülöttünk a "zaj" és nagyon nehéz kitűnni a tömegből.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Y generáció a jövő munkaereje
Sokszor az egyetemi tanulmányok nincsenek összhangban azzal, amit később a munkahelyen elvárnak tőlünk, ezért fontos a fiataloknak a visszacsatolás, hogy tudják, jól végzik a dolgukat. Továbbá az Y generáció szeretné azt érezni, hogy hatással van a világra, amikor munkahelyet választanak, akkor pedig sokat nyom a latba az, hogy legyenek karrier lehetőségek és legyenek továbbképzések. Hiszen napjainkban az emberi tőke a legfontosabb - mondta el, Nemes Orsolya, Y generáció szakértő, előadó és tréner.
A munkaidő sem a régi
- mondta el a kerekasztal beszélgetésen, Friedl Zsuzsanna, Microsoft HR vezetője.
A fiatalok szeretik a rugalmas munkabeosztást, vagyis ha nem az számít, hogy mikor csinálunk meg egy munkát, hanem csak az, hogy az kész legyen és jó legyen. Az Y generáció napközben szeretne elmenni edzeni, vagy csocsózni, kicsit kikapcsolódni, de cserébe akár még éjfélkor is elérhető, hiszen a mai technológia már ezt is lehetővé teszi.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026







