Október 31-én véget ér a Magyar Telekom és a Díjnet együttműködése, innentől tehát a Díjneten nem lehet számlákat befizetni.
Magyarországon is hatalmas üzlet van a közvetlen értékesítésben. A tisztességesen működő vállalkozások szerint nekik is érdekük, hogy megkülönböztessék magukat az átverős, lehúzós termékbemutatóktól.
Várhatóan már a héten az Országgyűlés elé kerül az a törvényjavaslat, amely a korábbiakhoz képest sokkal szigorúbban szabályozza a direkt értékesítést. Azt az ágazatot képviselő Közvetlen Értékesítők Szövetsége is elismeri, hogy szükség van erre a szigorításra, a szabályozás átalakítására.
A tisztességes vállalkozók meg szeretnék ugyanis különböztetni magukat az átverős termékbemutatóktól - mondta el egy szerdai sajtótájékoztatón Gárdus Péter, a szövetség elnöke. A közvetlen értékesítés ma Magyarországon évente 50 milliárd forintos forgalmat jelent, ez már nemzetgazdasági szinten is számottevő eredmény. Ugyanakkor több százezer emberhez juttatnak el termékeket ebben a formában - gyakorlatilag megkerülve a hagyományos boltokat vagy a webshopokat.
De mi változik?
Az Országgyűlés hamarosan dönthet a piacot - a jelenleginél - sokkal szigorúbban szabályozó törvénymódosításról. A jogalkotó szándéka szerint ez jelentősen megnehezíti a trükköző, átverős termékbemutatós cégek helyzetét.
A Közvetlen Értékesítők Szövetségének szakértői a Pénzcentrum kérdésére elmondták, hogy a törvénymódosítás három fontos dologban szigoríthat a szabályokon:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- Nem lehet ingyenes ajándékokkal (ebéd, utazás, orvosi vizsgálat) reklámozni a termékbemutatót;
- Mindegyik cégnek kötelező lesz ügyfélszolgálatot fenntartania (tehát elvileg elérhető lesz az értékesítő, érvényesíteni lehet a garanciát, a cserét, a pénzvisszafizetést határidőn belül);
- Árubemutatón nem lehet áruhitel-szerződést kötni (a szakértők szerint ez jelenti a legnagyobb gondot: egy termékbemutatón jelenleg meglepően könnyű átgondolatlanul, hosszú évekre eladósodni);
A szövetségnél azt remélik, hogy az ellenőrzések számát is növelik, nagymértékben tisztulni fog a piac, visszaesnek a nagy értékű becsapások.
Ugyanakkor kiemelték, hogy a szigorúbb a szabályozáson túl a fogyasztók további, folyamatos tájékoztatása is szükséges.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







