Bár csökken a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma, a cégtrendben továbbra sincs fordulat. A vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti.
- sorolta Gerendai Károly.
Mint kiemelte, bár az egyhetes fesztivál napi maximális befogadóképessége 90 ezerre emelkedett, és soha ennyien még nem voltak benn a Szigeten, háromszor is telt ház volt (hétfőn Robbie Williams, pénteken Avicii, szombaton a Kings of Leon miatt), nem voltak különösebben problémás vagy tumultuózus jelenetek. Gerendai Károly a keddi Florence + The Machine koncertet is a legsikeresebbek közé sorolta, és fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a nem zenei programhelyszínek szintén remekül működtek, például a különböző színházi és cirkuszi előadásokat nagy érdeklődés mellett tartották.
- fejtette ki a főszervező.
Kitért arra, hogy a fesztivál látogatószámának növekedése már csak úgy képzelhető el, ha kicsit kiegyenlítettebb lesz a látogatottság és minden nap teltház közeli állapotot sikerül kialakítani, miután ebben idén azért voltak jelentős ingadozások.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Idén 95 országból érkeztek a Szigetre, és most is voltak külföldi piacok, ahol sikerült növekedést elérni. Gerendai Károly szerint a hatalmas hőség, a végig 35 Celsius fok feletti napi hőmérséklet sem okozott nagyobb bajt, és a Sziget szempontjából kedvező volt, hogy nem esett az eső.
- mondta végül a főszervező.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







