Miközben Magyarországon több mint 10 százalékkal visszaesett a sörfogyasztás volumene, a házi sörfőzők közössége mára majdnem teljesen talpra állt a covid és a brutális infláció...
Magyarországon uniós kvóta szerint leosztott mennyiségben kell vizsgálatokat végezni a marhahúsokon, hogy az esetleges lóhússzennyezést feltárják a hatóságok, ami évente több száz vizsgálatot jelent - mondta a Világgazdaságnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője.
Helik Ferenc azzal kapcsolatban nyilatkozott a lapnak, hogy múlt héten hét ember ellen emeltek vádat, akik budapesti húsboltokban lóhúst és rossz minőségű marhahúst árusítottak kiváló minőségű marhahúsként, valamint két illegális vágóhidat üzemeltetettek Szarvason és Békésszentandráson.
A szakember elmondta, hogy a lóhús fogyasztása nem veszélyes, probléma abból adódhatott volna, hogy nem ismert a lovak származása, nem vágóhídon történt a vágás, az állatokat állatorvos nem látta és az elkövetők egyéb, a nyomonkövethetőséget szolgáló szabályokat sem tartották be.
Ugyanakkor mivel a vádlottak tevékenységét 2013-ban beszüntették, az valószínűleg nem eredményezett megbetegedést vagy ételmérgezést - vélekedett Helik Ferenc a lap hétfői számában megjelent cikkben.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







