13 °C Budapest

Így búcsúzik 20 év után Magyarországtól az üzletlánc

2015. február 27. 14:31

Szomorú üzenettel búcsúzik a Baumax: 20 év után hagyják itt a magyar piacot.

Honlapján és az áruházak bejáratánál az alábbi üzenettel búcsúzik a magyar vásárlóktól a Baumax barkácslánc:

Forrás: Baumax

A Baumax 20 év után hagyja itt a magyar piacot. Egy hónap alatt zárták be a boltokat: január 21-én közölték hivatalosan a kivonulás tényét.

KATTINTS! Megtudtuk, hogy cselezhetik ki a multik a vasárnapi boltzárat

A közlemény szerint a vállalat teljes figyelmével az ausztriai, cseh és szlovák piacra kíván koncentrálni és ezeket az országokat az új értékesítési koncepcióra átállítani.

Mindig is azt vallottuk, hogy maradni akarunk Magyarországon. A nehéz gazdasági körülmények miatt azonban minden erőnket a másik három országra kell összpontosítanunk és Magyarországtól el kell búcsúznunk.

- nyilatkozott Michael Hürter, a Baumax igazgatótanácsának elnöke közleményében. Akkor egyébként még arról volt szó, hogy a boltok csak áprilisban húzzák le a rolót.

A hivatalos közlés egy új értékesítési koncepcióval próbálja magyarázni a lépést. Mint fogalmaznak, a Baumax 2014 októberében bemutatott egy új értékesítési koncepciót, amelyre - a nagy sikerére való tekintettel - az osztrák, cseh és szlovák áruházak 2015 őszén átállnak. Annak érdekében, hogy a vállalat ezt a célt mielőbb és a folyamatban lévő restrukturálással párhuzamosan meg tudja valósítani, minden erőforrását összpontosítania kell. Ez pedig azt jelenti, hogy a bauMax visszavonul a magyar piacról.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mi lesz a boltokkal, mi lesz a dolgozókkal?

A Baumax áruházait az XXXLutz-csoport vásárolta meg: Möbelix és Mömax lakberendezési áruházak lesznek az egykori Baumaxokból. Az új tulajdonosok ttervei szerint az idei évben egy volt Baumax-áruház (Budapest III. kerület) átalakítására és megnyitására kerülhet sor. Lassítja a folyamatoöt, hogy a korábbi barkácsláncokat teljesen át kell alakítani, sem technikai kialakításukban, eladófelületükben sem felelnek meg a Möbelixnek.

2-2,5 év alatt lehet bútorbolt az egykori Baumaxokból, de az XXXLutz-csoport nem számol azzal, hogy mindegyik barkácsboltból Möbelix vagy Mömax lesz.

Valószínűsíthetően egy ex-Baumax áruház teljes dolgozói csapatának fel tudnak ajánlani már a közeljövőben munkalehetőséget jelenlegi budapesti áruházaikban. Néhány korábbi Baumax dolgozót már most is foglalkoztatnak.

Az biztos, hogy mind a 740-750 Baumax-dolgozót nem tudják majd átvenni, de úgy tudni, hogy sok cég megkereste a barkácslánc munkatársaitit állásajánlatokkal.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem