Megéri kiszervezni a tavaszi nagytakarítást? Az árak mellett az is számít, mit kapunk a pénzünkért.
A bankkártyás fizetés az egyik legnépszerűbb készpénzkímélő szolgáltatása a bankoknak. A Visa Európa szerte elvégzett kutatásából kiderül, hogy egyre többeket riaszt el, ha nem lehet kártyával fizetni akereskedelmi egységekben.
A bankkártyás fizetés lehetővé tétele jelentős hatást gyakorolhat a kis- és középvállalkozások forgalmára, derül ki a Visa Europe legújabb, öt európai országban végzett online felméréséből. A vásárlási preferenciákat vizsgáló felmérésben résztvevők több mint fele egyetértett azzal, hogy szívesebben vásárolnak olyan vállalkozásnál, ahol lehetséges a bankkártyás fizetés.
A kis- és középvállalkozások négyből egy ügyfelet eltántorítanak a vásárlástól pusztán azzal, hogy nem teszik lehetővé a bankkártyás fizetést. Az így elveszített vásárlók 16 százaléka később olyan helyen vásárolt, ahol módjában állt bankkártyával fizetni, míg 15 százalékuk teljesen elállt vásárlási szándékától.
A felmérés rávilágított arra is, hogy a fogyasztók mintegy kétharmada aggódik, hogy a kívánt termékek vagy szolgáltatások vásárlásakor nem rendelkezik elegendő készpénzzel. 71 százalékukat egyenesen nyomasztja, ha nem választhat a kártyás és készpénzes fizetési módok között.
A fizetendő összeg is befolyásolja a fizetési preferenciákat: a 8 és 40 ezer forint közötti költések esetén a kártyabirtokosok többsége a bankkártyás fizetésre voksolt, míg a 40 ezret meghaladó tranzakcióknál ennek aránya már 71 százalékra emelkedett. Ez arra enged következtetni, hogy a fogyasztók láthatóan értékelik a bankkártyás fizetés nyújtotta kényelmet és biztonságosságot, különösen nagyobb összegű vásárlások esetén.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Caroline Drolet, a Visa Europe kereskedelmi megoldásokért felelős vezetője hozzátette: "A bankkártyás fizetés üzletmenetbe történő integrálása kiugró lehetőséget teremthet a kis- és középvállalkozásoknak üzleti forgalmuk növelésére. Ennek elmulasztása, úgy tűnik, egyre inkább üzletvesztési rizikójával fenyeget, mivel a fogyasztók kisebb és nagyobb összegek esetén is inkább a bankkártyás fizetést preferálják."
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








