Szigorítanák a taxizás szabályozását

2014. november 6. 09:32

Több ponton is szigorítaná a taxizás feltételeit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) új, országos rendelettervezete.

A taxisok elégedetlenek, hiszen ha a tervezet elfogadásra kerül, a következő évben csupán a rendeletben meghatározott korú és méretű autókkal vehetnek csak részt a személyszállításban, a szabályozás ugyanis hét évben határozná meg a járművek felső korhatárát, az ennél öregebb kocsikat le kellene cserélni - írja a Népszava..

Farkas Zsolt, a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezetének elnöke szerint ez azért sem életképes, mert a gépkocsik állapota nem a koruktól, hanem a karbantartástól függ: több 10-12 éves, ám kifogástalan műszaki állapotú taxi is üzemel.

Emellett az sem biztos, hogy új, fiatalabb autókra lenne pénze a taxisoknak. Mindennek hatására az NFM valamelyest enyhített a szabályozáson, a korhatárt 10 évre emelte, ám Farkas szerint még így sem biztos, hogy például a vidéki taxisok gazdaságosan tudnának üzemelni.

A szakszervezetek a tervezet azon részét is túl szigorúnak tartják, amely korlátozná a taxisok működési területét: ennek értelmében ugyanis a sofőr csak ott vehetne fel utast, amely területre az engedélye szól.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem