8 °C Budapest

Tízmilliókat bukott a magyar színészlegenda! Mire ment el a pénz?

Pénzcentrum
2014. március 6. 16:54

Ötödik nekfutásra sikerült túladnia éttermén Bajor Imrének. Az egyik legismertebb magyar színész több tízmilliót bukott.

Véget ért Bajor Imre kálváriája a Kicsihuszárral. A komoly betegséggel küzdő színművésznek legalább csődbe ment étterme ügye nem nyomja már a vállát. A Blikk megtudta, még ha több tízmilliós bukással is, de sikerült pontot tenni az ügy végére, amely testileg és lelkileg is nagyon megviselte.

Egy felszámoló cég közbenjárásával, pályázat útján, ötödik nekifutásra sikerült vevőt találni a Dob utcai étteremre, ahol 2008-ban Bajor élete nagy álmát akarta valóra váltani. 10 és 20 millió forint körüli összegért kelt el a VII. kerületi, 219 négyzetméteres üzlethelyiség berendezési tárgyaival együtt nemrég, ami messze elmaradt az eredetileg meghirdetett ártól, hiszen elsőre még 119 millióért hirdették meg.

Bajor 2008-ban nyitotta meg étterem és bárját, képes volt hatalmas hitelt is fölvenni. Sőt hajlandó lett volna a színházi felkéréseit is lemondani, és visszavonulni a szerepléstől csak azért, hogy főállású vendéglátós legyen. A nyitás után egy évvel, 2009-ben azonban kénytelen volt belátni, hogy becsődölt, étterme nem lett a sztárok törzshelye. Az összes vállalkozására költött pénzét egy év alatt elbukta, ami - a lap információi szerint - 100 millió körüli összeg lehetett.

Ezek a legjobb éttermek Magyarországon

Újabb toplista készült Magyarország legjobb éttermeiről: a Hennessy-Dining Guide Év Étterme díjat ezúttal a Gerbaud-házban működő, Michelin-csillaggal is rendelkező nemzetközi hírnevű Onyx hódította el. Az év tíz legjobb étterme közé került az Onyx mellett az Arany Kaviár, a Borkonyha, a Costes, a Csalogány 26, a Fausto's, a Nobu, a Salon, a Zona, valamint egyedüli vidékiként a székesfehérvári 67 nevű étterem is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"Az alapanyagok, nyersanyagok minősége mellett kiemelt jelentőségű az elkészítés szakszerűsége, a tradíciók és a modern konyhatechnológiák vegyítése, az innováció, a tálalás, a harmónia, a kreativitás. A díjazott éttermek kiválasztásánál értékelték a szervizt és az ár-érték arányt is - emelte ki a díjazott étermeket méltatva Vajda Péter, a Dining Guide étteremkalauz főszerkesztője.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem